bis1one Creative Commons License 2015.08.20 0 0 18821

Helyesbítem magamat;

A képek tanúsága szerint (pl. 1, pl. 2, pl. 3, pl. 4) ugyanis javában közlekedett még 2004-ben is, habár már egy kis változás történt rajta (dupla lámpás hűtőrácsot kapott – s ezzel már némileg emlékeztetett is „későbbi önmagára”). Nekem olybá tűnt, mintha HSX-426 2001-es érkezését követően – és így tehát azután, hogy lekerült járati közlekedésről – lényegében eltűnt volna a városból. De a jelek szerint valóban tovább szolgált még egy darabig tartalékként, bár minden bizonnyal nem lehetett gyakori jelenség, ha ez nem maradt meg egyértelműen bennem. Ám az rémlik, hogy az ominózus felújítás, átalakulás előtt jó idővel, tényleg ~legalább fél/háromnegyed évvel eltűnt a rendszám a városból.

 

Nem akarok totális vitát indítani,… :) …de mindezen eddigiek alapján, nem lehetséges mégis, hogy (új vagy teljes át-)épülés történt?

Minthogy, nos, amennyiben minden igaz, a következőképpen összegezhető most a helyzet:

Van egy 1994-es alváz, alvázszám; kész autóbuszról, komplett járműről azonban nincs semmi tudomás a 2005-ös évig.

Az valószínűtlen és valószerűtlen is, hogy 11 évig álljon benn egy akkor már egyébként is bezárt gyár raktárában egy (exportra készült, de ki nem vitt) autóbusz.

Gyárilag zöld fogódzkodókkal elvileg amúgy nem is készült oroszországi szállításra autóbusz. Az pedig megint csak nem lenne életszerű, ha egy évtized után a fogódzkodó színével bajlódjanak. – Márpedig, határozott sejtésem szerint a fogódzkodók ezen állapotukban 2005-ösek voltak.

Egy érdekes észlelés, észrevétel: hogy a régebbi narancssárga és zöld fogódzkodók normál, közepes erős árnyalatúak voltak, így AOA-350, GMY-398, GSR-172, HPR-725 esetén stb.

Viszont több megújuló jármű is, kiváltképp a 2005/2006-os környéki felújításból kijövők, mint CCP-500, AOA-328, sötétebb színárnyalatú fogódzkodókat kaptak, és ebbe a sorba illik be a második nemzedék AIJ-355 is.

Csak ekképp, laikusként, felmerül, nem lehet-e eshetősége annak, miszerint AIJ-355 élt volna tovább egészen megújhodott köntösben? 1994-es alvázon, egy része biztosan szintén gyári lehetett, a dupla lámpájú hűtőrácsa maradhatott is, front, lökhárító egészen egyeznek a képek alapján. Új oldalsó táblatartó; kapaszkodók ugyancsak újak /vagy újonnan festettek/ zölden, esetleg valóban 2005-ből. Mintha két autóbuszból építettek volna egyet.

(Egyébként miért is pont ezt a rendszámot kapta volna meg az új? Voltak jócskán selejtezések akkoriban Ik. 260 terén helyiben.)

 

Azóta, 2007-es itteni kivonását követően pedig, legkésőbb 2009-től Kiskőrösre került városi forgalomba, ha így igaz. 2013-ban még biztosan ott szolgált. Fedőneve már JOY-369, amit volt BKV-s elődjétől örökölt meg, szintén. Úgy fest, ez a sors számára, a levetett rendszámok tovább használata. :))

Viszont lehet, hogy tényleg érdemesebb nem 1986-tól számolni vele, hanem 1994-től, hogyha egyszer még mindig közlekedik – vagy talán még inkább 2005-től.

Előzmény: bis1one (18820)