Veress Sándor 1977-78-ban írt Hermann Hesse (1877-1962) 5 versére, illetve szövegére egy dalciklust Das Glasklängespiel (Az üveghangjáték) címmel (vegyeskarra és kamarazenekarra), és ezt 1987. március 14-én mutatták be Bernben. A versek, ill. a szöveg a következők:
1. I. madrigál ( Az (1942-es) üveggyöngyjáték c. regénye alapján
2. Antifona (Templom - A San Clemente ciprusai)
3. Canzonetta (Kis ének)
4. II. madrigál (Ködben)
5. Korál (Magányos éjszaka)
Egyet beírok:
Die Zypressen von San Clemente
Wir biegen flammend schlanke Wipfel im Wind,
Wir schauen Gärten, welche voll Frauen sind
Und voll Spiel und Gelächter. Wir schauen Gärten,
Wo Menschen geboren und wieder begraben werden.
Wir sehen Tempel, welche vor vielen Jahren
Voll von Göttern und voll von Betenden waren.
Aber die Götter sind tot und die Tempel sind leer
Und im Grase liegen gebrochene Säulen umher.
Wir sehen Täler und sehen silberne Weiten,
Wo Menschen sich freuen, müde werden und leiden,
Wo Reiter reiten und Priester Gebete sagen,
Wo Geschlechter und Brüder einander zu Grabe tragen.
Aber des Nachts, wenn die großen Stürme kommen,
Werden wir traurig und bücken uns todbeklommen,
Stemmen die Wurzeln angstvoll und warten leise,
Ob der Tod uns erreiche, oder vorüberreise.
/1919/
A verset Richard Maux (1893-1971) is megzenésítette az eredeti címmel 1926-ban, inkább magas szólóhangra és zongorára (op. 181, Olasz utazás 5. dalaként).
A San Clemente ciprusai
A szélben karcsú koronánk csúcsa lobog;
alattunk kertek, és bennük daloló asszonyok
és játék és nevetés. Mi nézzük a kertet,
hol emberek születnek s embereket temetnek.
Templomokat látunk, melyek ezelőtt sok-sok évvel
istenekkel voltak tele, meg ájtatos néppel;
de az istenek már halottak, és pusztán kongnak a templomok,
s inda takarja a fűben a lezuhant oszlopot.
Alattunk völgyek és ezüstös távolok ragyognak,
hol emberek örülnek, szenvednek, fáradoznak,
lovasok lovagolnak, pap zengedez kegyes igéket,
testvér testvért tesz sírba, és nemzedék nemzedéket.
De éjjel, ha zúgva föltámad a szél a tetőn,
elfog a bánat, s lehajtjuk fejünket remegőn,
görcsösen megfeszül gyökerünk, s várjuk csöndben,
lesújt-e ránk a halál, vagy komoran tovaröppen.
/Rónay György fordítása/
