Az előbbi szép vers és remek fordítása után egy újabb kapcsolódás:


                EGYÜTT MEGINT

                                                     Orbán Ottónak

Együtt megint, mint régen, zöld időnkben!
S ha másutt nem, hát a fehér lapokon.
Együtt a betűkben, a versben,
     a lefelé hulló égdarabban.

Veszett körfűrész sikong az erdő felől.
Őrült, őrült, pedig csak azt szeretné ismételni,
amit a dögtanyáktól a fertőtlenített akadémiákig
     loholva te ordíts folyton,

hogy bűn ez a század, hulla-fejezet;
egy rohadt száj, mely saját nyelvébe harap.
Én nyögök, nyüszitek ettől, te sírsz és vihogsz
      s az alvadt vért is nevetve köpöd ki.

Húsz év? Harminc év? Száz év van mögöttünk?
Pesttől New Yorkig lebegő fényszalagok
s nők, nők, kik merész és édes anarchiájukban
      csak a mi rejtekező szemünkben látták egymást?

És az a finn tangó is! Az a korai haláltánc
fönn, északon! Ott lejtettem a zenére én is veled.
Költők ölelték a tengert magukhoz csukott szemmel,
      mintha egy elhurkásodott nősténnyel járták volna.

Nyár van megint. Sorvasztó béke süt a fákból,
s a bokrok alatt meddő fatojások.
Ha meggondolom: néhány évszakot még tán megérdemelnénk,
      mint az a vörös és fekete macska ott a kertben.

/Csoóri Sándor, 2003/