[70][71]-hez: Loussier, a Swingle Singers és a többiek nekem pl. maximálisan tetszenek. Loussier mondjuk el is zongorázza a dolgokat, a maga képére formálja és hozzáteszi a magáét. Nem vesz el belőle és nem borítja fel az egyensúlyt. Evvel ugyan szerintem sem Bachot népszerűsíti - ld. az említett Emerson-Kocsis példát. Amikor Oscar Peterson eljátszotta a „vágyom egy nő után”-t a maga stílusában, akkor sem rohant senki az operettbe, hogy megnézze a Lehár - Mosoly országát. Új minőséget hoztak létre, ami vagy tetszik, vagy nem, de nem tettek erőszakot az eredetin. Az ELP kiállítás képei, vagy az allegro barbaro pl. nekem már annyira nem tetszik. Hogy végre konkrét legyek: Szentpéteri Csilla „feldolgozza” a Figaro-nyitányt, de miért játszik egy bizonyos ütemben az ugyancsak jellegzetes daktilus (nyolcad + 2 tizenhatod) ritmus helyett csak nyolcadokat ??? Mi indokolja ezt az egyszerűsítést? A Take Six éneklése pedig óriási élményeket okoz nekem, holott egy hang „komoly” zene sincs benne, de ettől nem funky-, hanem Take Six-rajongó leszek.