Hoppá. Egy elsőosztályú (4.5) kritika, Lehotka (rokona?) Ildikó tollából. Már a vastagbetűs bevezetés is remek, mégpedig ezért:

A Polümnia ünnepei kottában hozzáférhető, mert 1895 és 1924 közt, Saint-Saëns irányításával kiadták Rameau összes művét; ezt az operát Debussy gondozta.

Természetesen nincs bennsőséges viszonyban a művel, de sebaj, ez ugyanis csak itt okoz gondot:

Talán a Polümnia ünnepei csúcspontja a szobor felemelésének zenei ábrázolása. Érezzük a csodálatot, a bámulatot, a nagy pillanatot; Rameau ezt azonban nagyon egyszerű eszközökkel éri el. E zenei anyag később visszatér. Érdekes viszont, hogy a kéj birodalma nincs zenei eszközökkel kifejezve, pedig bőségesen lenne Rameau-nak miből merítenie.

Ráadásul a VILÁGPREMIER is lemorzsolódott.

Annyit én még kiemelnék, hogy a rézfúvósok sokat fejlődtek az utóbbi időben, ami rendkívül fontos és halaszthatatlan előrelépés. Ugyanakkor a magyar szólista gárda kinevelése szintén el nem odázható lépés Vashegyi karnagy számára.

Ezek a sorok pedig mintaszerűek, mivel őszinték, informatívak és ösztökélők:

Az Orfeo Zenekar koncertjei mindig nagyon jók, a hallgató számít a magas színvonalra, az élvezetes játékra. Azt is meg kell említeni, hogy zenei csemegékkel szolgál, sokszor bemutatóval, nagyon ritkán hallható darabokat nyújt a közönségnek. A zenekar ismeretterjesztő módon szólítja meg közönségét ezzel, még az is talál kedvére valót, akinek nem a barokk korszak a kedvence…Vashegyi György tudása megkérdőjelezhetetlen, s ezt a tudást képes átvinni az előadókra.

Sajnos nem találom a Fidelio-Klasszik archivumában az állítólagos, Vashegyivel készült interjút.

Na mindegy úgyis jönnek még infók, meg belenézek még az Hippolyte kritikákba is.

A Jürgens felvételt pedig a PremiereOpera is biztos szívesen kiadná.