Elmaradtam másfél beszámolóval, két héttel ezelőttről:
6-án reggel Bakonycsernyén szálltam le a buszról, és azonnal útnak is indultam Kisgyón felé. A célom az volt, hogy az itteni OKT pecsétet is beragaszthassam, ha már erre három évvel ezelőtt (a nyalókák kifogyásának következtében) nem volt lehetőségem. A meleget kora délelőtt még el lehetett viselni, hamar át is értem a K négyzet jelzésen. A turistaház udvarán nagy élet volt, éppen judo (vagy karate?) edzést volt a gyerekeknek, az edzők barátságosan intettek közben a pecsét helyét mutatva. Továbbindultam a kéken, és a bányász emlékműnél jött szembe egy idősebb túrázó, akivel spontán egy rövid beszélgetésbe elegyedtünk vallási kérdésekről (mire jó a kéktúra, magamtól ez nem menne). Az erdei szentélynél letértem a kék háromszögre, és a Hosszú-Kígyós völgyön (milyen találó a neve ennek a pofás szurdokvölgynek) kapaszkodtam fel a Mellár fennsíkra, majd a Bükkös-árok felé vettem az irányt.
A Burok-völgy nyugati fele volt a cél, melyet azzal a logikával választottam, hogy legalább árnyékos. Ott kezdett derengeni, hogy ezzel szemben egy hosszú nadrággal jobban jártam volna...
Érdekes módon, a Bükkös-árok volt a legküzdelmesebb, a Burok-völgy alján könnyebben tudtam már haladni. Vágytam ide már évek óta, és azt kaptam amit vártam: magas oldal, korhadó holtfák, szúrós aljnövényzet. A tér leszűkül, az előre törtetésben az idődimenzió megszűnik. Nekem a Star Wars IV. ugrott be: csak végig az árkon, nem nézve hátra...A királyszállási elágazásnál úgy döntöttem, megvárom a fél óra múlva jövő buszt: nem vonzott a nyílt fennsík Várpalotáig, a délután pedig már várt rám a Balaton...
Másnap, 7-én sem lett melegebb, ennek ellenére nekiindultam a Káptalantóti-Szentbékkálla szakasznak. Ez volt a hiányzó láncszem a kékből...
Káptalantótiba késő délelőtt értünk a Horvát Kertben megittuk a kötelező fröccsöt (meg is dícsértük: az OKT mentén jobbat nem ittunk), majd a lottózó funkciót kihasználva kaparós sorsjeggyel visszanyertem az a buszjegyem árát. :) A delelőre hágó nappal dacolva célba vettük a Csobánc tetejét. Pár éve a Szent-György-heggyel hasonló időben nagyon megszenvedtem, ez most a vártnál könnyebben ment. Ehhez nagy segítség volt néhány kósza szederbokor, a régi romjelzés elágazásánál egy forrás (Vár-kút névre hallgat). És a tetőn fújt a szél: a hőség ellenére enyém a világ ismét, tuti körpanoráma. Párom viszont úgy ítélte meg, megártott nekem a hőség, mikor a tájat egy szép női testhez hasonlítottam: a Badacsony a fej, az Örsi-hegy és a Tóti-hegy a keblek...
Lenéztünk Tapolca felé is, itt pedig az Y-házakról (a lakótelep) beugrott az első buszozásom a térségben: Köveskál után megkérdezte egy kisgyerek, mikor érnek már Tapolcára. A nagymamája csak annyit mondott, amikor majd meglátja a magas házakat. Oké, mondtam magamban, biztos van néhány 3-4 emeletes pontház. Aztán mikor Gyulakeszi után megláttam a több mint tíz emeletes házakat, előtte a Tescoval, ott egy világ dőlt össze bennem, olyan hirtelen volt a váltás a Káli-medencéhez képest. (Pedig alapvetően izgalmasnak tartom a panel - és indusztriális környezetet, idegen helyeken mindig program megnéznem ezeket.)
A Csobáncról lekacsázó útvonal könnyen követhető volt, egyetlen bizonytalan pont a Diszelre vezető betonút után jött: egy porta környéke tele magánterület táblákkal, körülötte két-három jelzés megrongálva (ha figyelsz, észrevehető, egyébként nagyon eltévedni szerencsére nem lehet ezen okból). Mindszentkálláig gyorsan haladtunk, a temetőben vettünk vizet. Innen már látszott a cél. Még jópár túrával ezelőtt eldőlt, Szentbékkálla lesz az utolsó állomás. A Káli-medence egyik legszebb faluja, ráadásul két barátomat is egymástól függetlenül ide sodorta az élet, így korábbi élmények is fűztek már ide. A Kőtenger, a Velétei rom sem az első rácsodálkozás volt, már kicsit kezdtem sürgetni a haladást, és lefelé már mondogattam: 1 499 500, 1 499 501...és egy boldog fénykép a kocsma előtt, és bekerült az utolsó pecsét is a viharvert füzetembe.
Az ünnepi pezsgő bent felejtődött barátaim hűtőjében...az út porát házi meggyborral öntöztem, nem is kellett ennél különösebb ital...
A füzetem már az MTSZ-nél, szeptember eleje felé várható a teljesítés elbírálása. Amint ez meglesz, még egy epilógust fogok ide írni. Addig is új célt kerestem magamnak: rövidesen nekirugaszkodok a KDP-nek...:)
