A származás, a nyelv, és a családnév három teljesen különböző dolog, és egyikből sem lehet megállapítani valakiről, hogy milyen nemzetiségű volt. Tulajdonképpen a nemzetiség megállapítására csak az számít, hogy minek tartotta magát az illető, és ezt gyakran lehetetlen megtudni. Néha lehet következtetni: dédapám Burgenlandban született, és édesanyja nem is tudott magyarul. Aztán egy dunamenti sváb faluba került, mint kántortanító. Itt is német volt a főnyelv, de amikor nagyapám magyarosította a családnevét, dédapám is csatlakozott. Ebből arra következtetek, hogy öregkorában már inkább magyarnak tartotta magát, mint osztráknak.

A nyelv megtartásáról saját tapasztalatomból tudok hozzászólni: a nyelvet állandóan használni kell, hogy megmaradjon, és ez igen nehéz, amikor a környezet más nyelven beszél. Őtéves lánykámból harapófogóval kell kihúzzam a magyar szót, pedig csak magyarul szólok hozzá, magyarul olvasok neki, és magyar DVD-ket hozatok neki tucatszámra. Sajnos nem tehetek úgy, mint saját szüleim, akik megtiltották az angol nyelv használatát otthon -- férjem szülei korábbi generációból voltak, a McCarthy-féle "vörösfélelem" alatt már itt voltak, elijesztették őket a kétnyelvű neveléstől. Ha nekünk minden modern eszközzel és lehetőséggel ilyen nehéz, milyen lehetett száz évvel ezelőtt?

Hozzátartozik a kérdéshez az is, hogy régebben mindenki természetesnek vette a beolvadást, és a nemzetiséghez vagy nyelvhez való ragaszkodás ritka dolog volt, Amerikában is, Európában is.