Most őszintén, mi értelme van küzdeni? Ennyire jól esik a brágyú optimizmus és naivitás, vagy épp önmagatok rituális átverésének vagytok a megszállottjai?
Adjátok fel. Nincs értelme. A férfiak selejtjei vagyunk. Voltunk. És leszünk. Ez egy átok. Sokkal nagyobb, sokkal erősebb nálunk. Nem győzhető le. A harcot már a probléma megjelenésekor elvesztettük.
Teljesen felesleges bízni, remélni; elszorítani magunkat; edzeni a pc izmokat sprayeket fújkálni; tablettákat szedni... kudarcot vallottunk.
Nem csak önmagunk szemében - hanem annak, is, aki a legfontosabb számunkra. És aki hiába mondja, hogy szeret, hiába vigasztal, hogy lesz még jobb is - valójában ugyanolyan szánalmas féregnek tart, amint amilyen valójában vagyunk. És ugyanúgy kiröhög a hátad mögött miután jól megkefélte a szeretője.
Érdemes így élni? Megéri küzdeni? Próbálkozni, majd elbukni? Csak az ostobáknak. Ha van egy minimális önkritikátok, feladjátok. És elengeditek - nem csak a céljaitok, hanem párotokat is. Hiszen jobbat érdemel - például a szeretőjét, ne felejtsétek, a nőknek csak a szex számít, akármit füllentenek nektek, nekünk. Mi meg itt maradunk, nyakig merülve a fosban. Mert bizony odavalók vagyunk, a férfiak legnagyobb selejtjei - vigasztaljon a tudat mindenkit, hogy ebben, a szexuális teljesítményben legalább nem Ti, hanem személy személyem a világelső! :)
További szép napot, jó ébredést!