Egyfelől úgy teszel, mintha még sosem ültél volna vonaton. Nem EC-n, Németországban, hanem nálunk, valahol a végeken (értsd mondjuk egyik-másik elhanyagoltabb budapesti elővárosi vonalunkat is, hogy a nagyon távoli, misztikusnak tetszőnek ne is kelljen említenem).

Bizony hogy nem kell hozzá a kínjukban útra kelő, mindenüket feladó, a híradások miatt kétségbeesetten rohanó menekültek tömege, hogy a vonatainkat mocsok borítsa. Egyfelől az utasok részéről (hányszor fordult elő az 1-esen közlekedő Stadler motorvonatban, hogy 3-4 sorral arrébb mentem - a nemrég a fővárosba érkező utastársaim menüjét halálos pontossággal megállapítsam, pusztán csak az ülésen hagyott maradék alapján), másfelől a régebbi, tuskófékes romok miatt, ahol az embernek nyáron negyedóra után már a jellegzetes "vonatszaga" lesz.

Másfelől elfelejted, hogy honfitársaink tízezrei igencsak hasonló háttérrel eredtek neki a nagyvilágnak (pedig itthon minden rendben van, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaán, csak éppen mindig vannak elégedetlenek, akinek ez sem jó, ugye?) - és ha ott, ahová mentek, így jártak volna, akkor most ugyancsak nagy pofával méltatlankodnánk, hogy miért.

Szerencsére ezekbe úgy lehet teli talppal belerúgni, hogy senki nem fogja megvédeni őket. Ez az a virtus, ami annyiszor sikerre vitt minket...