Nagy Csaba /Gyémánt/

Lelket mentenék

Elharsog a nyár,
végig éget.
Kötött lángját húzza
júliusnak
kihalt délutánja
fölöttem az égen,
csak,
hogy bennem égjen
minden
pillanatban
harmattal írt szavad,
amíg az idő
hasztalan,
nélküled
fut, rohan, szalad.

Így harsog el a nyár,
végig éget.
S máris a tél,
jégkristályból
tépett
fagy-szimatát
érzem,
borzos süvítésben,
s csak mennék,
menekülnék,
vagy
lelket mentenék,
úttalan utakon,
forgószelek hátán,
ahol most kietlen,
ahol egykor
mély lázban vártál rám.