Törölt nick Creative Commons License 2015.07.29 -1 0 647856

>Nem, te nevezed most annak. Én azt írtam, hogy a másik három nevezett sportszerűtlen húzások nélkül versenyez.

 

De miért is kell pont ezt az állítólagos erényt kiemelni, ha egyben nem utalsz arra, hogy a többi meg sportszerűtlenül versenyez?

 

>Webber kigolyózása szemét dolog volt

 

Nem ő golyózta ki Webbert. Legalábbis nem volt aktívabb részvétele benne, mint pl. Buttonnak Hamilton kigolyózásában a McLarentől. Webber maga gyártotta a hisztiket, és játszotta el a hattyú halálát minden adandó alkalommal, ehhez képest vígan megvolt a csapatnál 2013-ig, amikor már igazán öreg lett. Baromira nem szeretem az ilyet. Barrichello is ezt csinálta, állandóan hisztizett az elnyomás miatt, de csak nem akart megválni a Ferraritól, jól jött az a néhány győzelem, amit majdnem minden esetben Schumacher adott át neki.

 

>Ja, persze, a sok apró ilyesmit meg mindenki pikk-pakk elfelejti:

 

Ilyen pikk pakk hülyeségei mindenkinek vannak. Button pl. kilökte Trullit 2000-ben Spaban egy erőszakos manőver következtében. Semmivel nem volt jobb eset. És ez csak egy apró, méltán elfeledett elfeledett incidens volt. A sportszerűtlen játék nem itt kezdődik.

 

>Hamiltonnak azóta van kevesebb sportszerűtlen húzása, amióta elöl megy és nem nagyon találkozik mással mint Rosberg, aki le van tiltva róla. Nem kell messzire menni, nézd meg a vasárnapi futamot. Máshová teszi a határokat.

 

Az, hogy máshová teszi a határokat, nem azt jelenti, hogy sportszerűtlen. Ricciardo is rámenős, és néha kamikaze módon szeret kifékezni, ő is sportszerűtlen ezáltal? Az egy tiszteletben tartandó dolog, hogy neked a nyugis, előzésmentes, taktikázgatós versenyzés tetszik, de te nem ezt írtad.

 

>Én a legtöbb versenyzőtől hallottam már hisztit, de mivel a csapatrádiózásnak kb. a 0,1%-át halljuk, ebből statisztikát vonni elég merész.

 

A legérdekesebb beszélgetések bekerülnek. Button esetén pedig legtöbbször valaki másnak a mószerolása, vagy az autó beállítási problémái kerülnek elő. Egyébként rajta, illetve néha Vettelen és Alonson kívül még senkit nem hallottam ilyeneket közölni.

 

>Ha nem abból az irányból nézzük, hogy Hamilton erőszakkal akart egy lukat csinálni magának a csapattársa ellen ott, ahol nem volt luk, akkor ja.

 

Na persze...

 

 

Mondjuk az irány valóban fontos. Ha valaki olyan irányból nézi az eseményeket, hogy a kedvencei minden manőverét sportszerűnek tartja, a másikét meg akkoris sportszerűtlennek, ha nem is volt az, akkor valóban jó irányból közelíted meg. Kanadában Button vegytisztán ráhúzott Hamiltonra, pont ott pont akkor és direkt kormánymozdulattal, amikor az megelőzte volna. Fogalmazzunk udvariasan: nem volt szép tőle.

 

>Ezt is másképpen látom, legalábbis ha ugyanarról a kanyarról beszélünk. Ott a Grosjean által használt ív egyértelműen kifelé vezetett a pályáról, csak akkor tudott volna elfordulni, ha KR hagy helyet egy derékszögű kanyarnak a kerékvetőnél.

 

Grosjean azért használta azt az ívet, mert elengedésre számított a sokkal lassabb (rosszabb gumikon lévő) csapattársától, csapategyezség alapján. Kimire többször szóltak, hogy ne tartsa fel a csapattársát. Az eset után Permane üvöltözött vele, mert majdnem mindketten mentek ott a levesbe. Ez azért is volt szomorú eset, mert Grosjean szó nélkül engedte el Kimit legalább 4 futamon azelőtt, a saját jobb pozícióját beáldozva. Illett volna legalább ezekre emlékezni.

 

>Azért én sem rajongok. De ma már ez a sztenderd, ahol nem büntetnek a 4 kerékkel pályaelhagyásért és előnyt lehet szerezni vele, ott mindenki elhagyja 4 kerékkel a pályát.

 

Sehol nem engedik büntetlenül és korlátlanul, mert az hivatalosan nem a pálya része. Olyan van, hogy bizonyos vis major esetekben el lehet hagyni, pl. ha nem fér be az illető, és ha pozíciószerzés van, nem kell visszaadni. Ezek a spai esetek nem ilyenek voltak. Mindkétszer tökéletesen be tudott volna Kimi fordulni, mégsem tette, mert azzal 1-2 helyet veszít.

Előzmény: nohab (647806)