Vukovics: Mint voszi már előre jelezte, ez valóban szerb-horvát név, amely a személynévként használt szerb-horvát vuk ’farkas’ szóvól lett –ović apanévképzővel. Tehát egy Vuk személynevű felmenő leszármazottairól van szó.

Levius: Ma a legnagyobb számban Szlovákiában található meg. A XVI–XVIII. sz.-ban az akkori humanista értelmiség körében gyakori volt az, hogy latin szövegkörnyezetben adaptálták a nevüket: vagy lefordították, vagy latinos végződéssel látták el. L. például Comenius, aki a Komenský ’Komňa településre való’ vezetéknevét latinosította; vagy Szenczi Molnár Albert apjának a családneve még Molitoris volt, amely a latin molitor foglalkozásnév birtokos esetű alakja, és jelentése az újkorban ’molnár’ (a klasszikus latinban pedig ’építő[mester], tervező’). — Ezt a latinosított formával aztán sokuk leváltotta az eredeti vezetéknevét. Ez a szokás nálunk a „szász” népesség körében kezdődött, de utóbb átterjedt a velük élő más nációkra is. Ez a korabeli globalizáció egyik jelensége volt, s mint ilyen az egyik célja is az volt, hogy a népi kötődés helyett az európai közműveltségbe emelje az illetőt, így éppen nem tudható, hogy a felmenő német, magyar, szlovák, román stb. volt-e.

A kérdezett nevet én ilyen latinosított, humanista névnek gondolom. A német Wulf  ~ Wolf ’farkas’ családnévnek ismert a Wulfius formája, így lehet, hogy a Levius mögött a szláv Lev ’oroszlán’ személy- és vezetéknév (vagy annak származéka) áll. Ha a latin nevet Laevius formában írjuk (az ae > e egyszerűsítés gyakori középkori pongyolaság), akkor ez lehet a latin laevus ’bal (oldali); balga, ügyetlen’ melléknév származéka, így szóba jöhetnek az olyan ’bal kezes’ értelmű családnevek fordításai mint a német Link(e), a magyar Balog(h) vagy a szlovák Levák. Sőt ez utóbbi az ae > e egyszerűsödést is megmagyarázná.