Sziasztok.

Hosszú idő után ismételten bátorkodtam írni,mert láttam,hogy sajnos elég sok embertársam a földi poklot éli meg. Szeretném elmesélni röviden és tömören mi történt velem,jelenleg mikkel küzdök a kényszergondolataim ellen,milyen sikerességgel és remélem ez mindenkinek vigaszt,együttérzést és reményt fog nyújtani, aki rászorul. Elnézéseteket kérem,ha túl hosszúra fog sikeredni,de szeretném részletesen leírni az érzéseimet és a tapasztalataimat is ezzel az egésszel kapcsolatban,hátha segítséget nyújthatok a gyógyulni vágyóknak. Ugyanakkor nem akarok itt regényt írni, nem a konkrét történetem a lényeg, ugyanakkor annak is csak egy részét mutatom be, hanem az,ahogyan a velem történtekhez viszonyultam/viszonyulok.

 

Elköltöztem otthonról 180 km-re,otthagytam csapot papot, mert kaptam egy állásajánlatot. Engem 4-5 éve kezdett el kínozni ez az egész,mikor kiderült,hogy beteg vagyok és rá nem sokra hirtelen rámszakadt minden. Kb 6-7 hónapja ismét előjött és én azt gyanítom,hogy én attól félek,hogy végre fel kell nőnöm,mert befejeztem a főiskolát. Anyukám mindig burokban  nevelt és így a világ számomra nem egy felfedezni való hely,hanem inkább egy veszélyes és barátságtalan hely... Na de,felköltöztem,bekerültem egy nagyszerű társaságba, egy nagyon jó munkahelyre, de valahogy mégsem tudtam úgy igazán örülni neki.

Ugye egy költözés azért elég nagy stresszel jár,hisz új környezet,új emberek,új munkahely,új megfelelési kényszer és persze a komfortzónánkból való kilépés miatti félelem. De ugyanakkor hasznos is lehet, nem is kicsit. Régebben írtam nektek, hogy nekem leginkább agresszív kényszergondolataim voltak/vannak, illetve a saját egészségemre vonatkozó dolgok,amik elhitetik velem,hogy elég durva betegségek és minden egyéb nyavalya utolér majd a későbbiekben.

A helyzetet tetézte,hogy életem szerelme,aki egyben a legjobb barátom is volt megkeresett és még egy tőrt döfött a szívembe azt követően is,hogy éveken át nem tudtam túltenni rajta magam azáltal,hogy bejelentette van valakije ismét és boldog. Múlt héten olyan szinten mélypontra zuhantam tőle,hogy aznap este amikor beszéltem vele,hogy azt kívántam bár eltűnnék a föld színéről és reggel fel sem kelnék többet. Aztán rájöttem arra,amire már eddig is rengetegszer az elmúlt hónapok alatt. Ez bizony akár hiszitek akár nem, minket szolgál. Teljes mértékében. Hisz megváltoztat minket, más emberré tesz. Na igen, nekem is nagyon nehéz volt,de gőzöm sincs arról ti min mentetek keresztül. De igazándiból kezdem azt hinni,hogy nem azért vagyok jobban,mert már nem akar annyira kínozni ez az egész,hanem azért,mert amikor kínoz ,akkor sem figyelek oda rá. Nem hiszek el ezeknek a gondolatoknak semmit, nem tanúsítok figyelmet és arra eszmélek fel,hogy fél napokon át magamra hagynak,ha pedig ismét előjönnek újból eljátszom ezt. Persze van időszak mikor jobban előjön,akkor nem lehet nem odafigyelni rá.

Ekkor jön a második titkos fegyverem.

Mitől félünk mi emberek? Állítólag minden félelem alapja a haláltól való félelem. Mi az, ami minden emberben közös? Az,hogy idővel mind meghalunk. A halálra mindenki úgy tekint, mint a végre, így be agyunk tojva és az agyunk olyan dolgokat kezd el kreálni,ami (számunkra) abnormális. Pedig elhihetitek nekem, sokkal,de sokkal elvontabb gondolatokkal rendelkező emberek mászkálnak el mellettünk sokszor az utcán,akik még csak segítséget sem mernek kérni,mert félnek,hogy kiutálják őket ez miatt (vagy épp bezárják - ez a mai napig tévhit). Szóval mit tehetek,ha egyszer úgyis meghalok, de még most élek és nem tudom mi lesz velem, viszont szeretnék megpróbálni boldog lenni? Egyetlen egy dolgot: Elfogadom az életem olyannak amilyen,magamat is beleértve és ezzel együtt elfogadom azt is,ha bármi rossz vagy épp jó bekövetkezik eztán. Úgy tekintek rá,mint ami a saját fejlődésem szolgálja és azért van,hogy jobb emberré válhassak.

Az elfogadás egyszerűbb,mint hinnétek és bár én is gyakorlom a mai napig és van,hogy rossz kedvem van,vagy szorongok,vagy bármi egyéb, de később akárhogy is legyen elmondhatom,hogy eltöltöttem 1 hosszú hónapot egy új légkörben, új munkahelyen, új emberek között....és megálltam a helyem.

 

Itt jön a következő lecke: örülnünk kéne az apró dolgoknak, rengeteg apró öröm van az életben. "Ma munka után enni fogok egy fincsi gyrost. Egy gyönyörű lánnyal fogok filmezni szombat este. Megnézem azt a filmet a héten a moziban,amit 1 éve vártam. Süt rám a nap és ragyogó a fénye!!!"

 

Most pedig gondolom felmerül bennetek a kérdés: Mégis hogyan gyakorolhatnám az elfogadás tényét? Hát nem úgy,hogy bent ülsz a szobában és kínlódsz ezekkel a csúnya gondolatokkal. Elmondom én hogy csinálom és remélem neked is segít:

1. Dorkával a mai napig irkálunk egymásnak és úgy érzem segít. Bár leginkább hétköznapi dolgokról van szó, az életünkről, nem pedig arról,hogy épp milyen gondolat kavarog a fejünkben, de mivel kötetlen a beszélgetés témája maga, így arról is eshet szó természetesen. Találjatok bárkit,aki tudjátok,hogy megért, higgyétek el, sokat számít. Akár csak levelezés céljából is. Akár nekem is írhattok,ha szeretnétek beszélgetni időnként erről vagy arról valakivel. Szívesen meghallgatlak midannyiótokat.

2. Meditáljatok. Látom ismét volt szó róla, aki pedig kishitű és azt mondja sosem konyított hozzá és meg sem próbálja, annak üzenem: a szexet is a nulláról kezdik az emberek,mégis mindenki ért hozzá.

3. Én elkezdtem futni járni, heti 3-4 alkalommal 2-3 km-eket futok + a munkámba napi szinten oda vissza 6 km-t sétálok. A mozgás fontos és legalább ennyivel többet is vagytok a friss levegőn. Egyébként rengeteg

 dologgal próbálkoztam a boxtól kezdve az erőedzésig,az ok ami miatt a futás mellett döntöttem: átmozgatja mindened, az egyik legjobb és legegészségesebb állóképesség növelő sport, ráadásul elég ha napi 10-20 percet futsz, azalatt is ki tudod magad hajtani olyan szinten,hogy az önbecsülésednek imponálj és lenyugszik tőle az elméd is,mivel a futás nem más, mint passzív meditáció!!!

4. Fogadjátok el ezt amiben vagytok, ne ellenkezzetek, csak nehezebb lesz. Ne féljetek magatoktól,sem a gondolatoktól. Nyugtázzátok magatokban,hogy ez a rosszakaró nem árthat nektek többé.

5. Írjatok verset vagy mesét,rajzoljatok, töltsétek néha kreatív tevékenységekkel szabadidőtöket. Én például munka közben van,hogy Mozart-ot is szoktam hallgatni, meg úgy egyébként is: a komolyzene gyógyító hatása köztudott és valóban működik!!! A versírásban pedig a legszebb,hogy kiadhatjátok magatokból minden fájdalmatokat és ha olyanok vagytok,akik szégyenlik,hogy segítségre szorulnak, itt burkoltan tehettek vallomást, mivel az olvasó nem fogja tudni konkrétan rólatok van-e szó vagy csak egy kitalált személyről...

6. Mondjatok el néha egy imát,de ne csak segélykérés gyanánt,hanem hálanyilvánítás szempontjából is. Mindig van minek örülni,csak az ember hajlamosabb a rosszra figyelni a jó helyett. A köszönöm,hogy volt mit ennem ma mondattól kezdve a köszönöm,hogy van két egészséges szemem,amivel láthatok mondaton át mindannyian rengetegen mondhatunk hálát sok dologért.

7. Amikor nagyon nehéz jusson eszedbe,hogy más is küzd ugyanezzel a problémával, volt akinek sikerült meggyógyulnia és boldog. Nem a tiéd a világ összes gondja és nem tudhatod mit hoz a holnap. Bízz.

Még sorolhatnám késő estig,de így is nagyon hosszúra nyúlt az irományom, így még egy dolgot tennék csak hozzá: Egy társ sokszor rengeteget tud segíteni a lelkiállapotunkon, még ha félünk is attól,hogy ez a betegség alkalmatlanná tesz minket. Szeretném,ha tudatnátok magatokkal,hogy megérdemlitek,hogy boldogok legyetek és legyen valaki mellettetek, mert mind nagyszerű emberek vagytok. Ez csak egy állapot, ami miatt nem vesztetek a tényleges értéketekből.

Bocsánatot kérek,hogy ilyen hosszúra nyúlt az irományom. Remélem lesz,aki hasznát veszi majd. Szép napot nektek! :)