Bocsánat, én is eltűntem mostanság.

 

1,5 év alatt, amióta próbálok kijönni ebből az egészből, már sok mindennel próbálkoztam én is.

Meditációs tanfolyam--> sokat segített, egy olyan hapsi tartja, aki kint élt éveket szerzetesként Indiában.

2 hét múlva megyek egy hipnoterápiára, állítólag ilyen kényszeres betegségek esetén nagyon hasznos, mert annyira a tudatalattidba másztok, hogy könnyebb rájönni a probléma forrására. Mert az szerintem 100 %, hogy ezek a gombok nem csak úgy maguktól nyomódnak be, hanem súlyos előzményei vannak, amiért "kattan valami" bennünk.

 

Nagyon szívesen leírom majd a tapasztalataimat, mert ha bejön, másnak is segíthet. Egy pszichomókus ajánlotta, mert sok embert küldött már ugyanilyen problémával ehhez a hipnoterapeutához, és általában 1 alkalom már kizökkenti az embert a kényszer-sodrásból.

 

Nekem múlt héten volt egy nagyon durva mélypontom, napközben is legalább 2-3 órát csesztem el 1 db anyajegy nézegetésével. Már ver a víz, begörcsölnek tőle az izmaim...jó, abbahagyom....fél perc, de tuti jól láttam? mi van, ha nem? és akkor megint kezdem....és ilyenkor nem elég,h. szarul vagyok, de úgy haragszom magamra...és az önvád csak mélyíti a kényszert...

 

Ti nem gondoltatok arra, hogy ez az agy részéről egy büntető funkció? "Nem vagyok elég jó, úgyhogy megérdemlem, hogy szarul érezzem magam."

Erre tegnap jutottunk a férjemmel, aki nagyon sokat segít abban, hogy kijöjjek ebből a szarból.

 

Nekem is óriási megfelelési kényszerem van, dolgozom rajta. Mindig mások véleményéből rakom össze magam. Pedig nyilván nem az határoz meg. Például: ha valaki tök egyedül él egy erdő közepén és nem éri semmilyen impulzus más emberektől, akkor ő "semmilyen"? :) Nyilván nem...csak magunkat nehéz meghatározni.

 

Ti mit gondoltok?