Sziasztok!

Régóta, pontosabban 2015. február 17-e óta olvasom a fórumot. Aznap változott meg minden. 

Édesanyám első tünet előtte 3 nappal volt. Egy kis kézremegés, nem tudta megfogni a tollat. Másnapra fájt a feje, lefeküdt pihenni, illetve elment a háziorvoshoz, aki influenzagyanúval táppénzre vette. Édesapám február 17-én hazaért a munkából, mikor látta, hogy Anya szája el van ferdülve. Agyvérzésre gyanakodott, úgyhogy gyorsan bevitte az ügyeletre. A CT ekkor mutatta ki a 45*55*50 mm-es daganatot a bal agyféltekén. Rögtön kutakodtunk, olvastunk, rengeteg biztató történetet meséltünk neki. Annak ellenére is, hogy 5 napon belül lebénult a jobb oldala, beszéde akadozottá, néha érthetetlenné vált. Rátaláltunk Győrben Skaliczky főorvos úrra (igazi orvos és ember, nagyon hálásak vagyunk neki), Ő műtötte február 26-án. Eddigre teljesen lebénult. A műtét után már felkészített minket a főorvos úr, hogy valószínűleg rosszindulatú daganattal állunk szembe, és tudtuk, hogy nem sikerült az egész daganatot eltávolítani. De Édesanyám beszéde tisztult, újra olvasott, lábra tudott állni. Bizakodtunk.

Aztán visszakerült a helyi megyei kórházba, ahol az orvosok és a legtöbb nővér hozzáállását nem minősítem, Édesanyám állapota rohamosan romlott, egy hét alatt a lábraállásból, újbóli bénulás, akadozó beszéd, epilepsziás rohamok, pépes étel fogyasztásáig jutottunk. A betegség tudatát olyan erősen növelték ebben a kórházban, hogy "Szegényemnek" szólították, mikor jelzett, hogy wc-re kell mennie, nem mentek, félóra után felállt, elesett, a fejét ütötte be, ezek után inkább katéterre kötötték és bepelenkázták. Látták, hogy romlik az állapota, haza akarták küldeni mindenféle CT, MR esetleg EEG vizsgálat készítése nélkül. Édesapám ekkor, egy héttel a helyi kórházba történő átszállítás után megkereste a győri kórházat. Ekkor tudtuk meg a szövettan eredményét. Glioblastoma multiforme. Ekkor csináltak neki MR-t. Ekkor láttuk, hogy a daganat nagyobb, mint a műtét előtt. Március 16-án a daganat már az egész bal agyféltekét behálózta. Győrben azonnal megkezdték a sugárkezelést, de addigra nagyon rossz állapotba került. Csak pár szóban tudtunk kommunikálni. Nagyon sokat aludt. 4 sugár után leállították a kezelést. Kaptunk egy külön szobát (mindenféle ellenszolgáltatás nélkül), hogy éjjel nappal vele lehessünk. Megköszönték, ami számunkra természetes, hogy segítünk az ápolásában (a helyi kórházban leszúrtak minket, hogy nem hagyjuk pihenni). Elmondták, hogy mikor milyen gyógyszereket kap, miből mennyit. Anya is biztonságban érezte itt magát. De március 21-én éber kómába került. Március 23-án, kevesebb, mint 5 héttel az első CT felvétel után, vesztettük el. Vele voltunk. Apa, a testvérem, Anya testvérei és én. 50 éves volt.

Azóta sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy vajon mindent megpróbáltunk? Másképp kellett volna döntenünk bármikor? Lehet, hogy akkor még velünk lenne? 34 nap! Ennyi. Ennyire gyors lefolyású esetről nem olvastam... Mit kellett volna korábban észrevennünk? Mire kellett volna figyelnünk?

Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül leírtam a történetünket. Feldolgozni még nem sikerült, de már felfogom, mi történt.

Vigyázzatok magatokra!