Nagy István Attila

14 610

Tizennégyezer-hatszáztíz remény
az éjszakák fenyvesében,
s ugyanennyi józanság a nappal
hitet oszlató égboltja alatt.
Magad gyújtod meg a bánat
bombához futó zsinórját
hamuszínre váltó arcod hiába lángol.
Ölelésbe szakadó rettegések
löknek a másnapok kifent kardjaiba.
A mégis-remény veled suttogja:
építhető ház pillanat-téglákból,
mosolyok kötik a falakat.
A kezed, ha tétován elindul
tizennégyezer-hatszáztíz nappal
elhamvadni készül, s mert nagyon fázol,
betakar bennünket ez a felnőtt éjszaka.