Berze Tünde

Csend vagyok

Csend vagyok,
mély, néma csend,
feszített tükrömön csak a Hold játszik.
Olvas bennem titkokat,
egyszer volt szép ábrándokat.
Látja születésem,
a novemberi zimankó ölében,
s csillogó fullánkját a skorpiónak,
mely elkísér életen át.

Csend vagyok,
egy jelbeszéddel kiáltó csend,
mellyel játszanak az élet viharai.
Partra vetnek, hogy újra a mélyükre,
mint sellő-lányt temessenek,
kinek dalát csak a halak hallják,
s ti emberek süketen s némán ismerjetek.
Szegény bolondnak gondoljatok,
s szíveteket kabátotok alá gomboljátok.

Csend vagyok,
szavakat alkotó szomorú csend,
kiben jajongnak a gondolatok,
a világot megváltani egyedül nem tudom,
csak csendemmel kiálltok,
hátha a zúgó szélben egyszer meghalljátok,
s kitárt ajtómon bebújik a tiszta fény,
s újra lesz arcom, lesz hangom,
kinyílik virágom, s lesz újra otthonom.