cseik Creative Commons License 2015.07.03 0 0 84668

Kerékpár vs gépjármű témában: főiskolán volt projektünk a "Kerékpáros közlekedés a forgalomszervezésben". Ebből származólag néhány infó:

 

Észak-Amerikában és Európábna 70'-80' évektől idulóan vita volt a közlekedésiek és a kerékpárhívők között. Egyben értettek egyet, hogy fejleszteni kell a kerékpáros közlekedést, de a hogyanban jelentős nézetbeli különbségek voltak. Vannak ma is, de mivel győzött a kerékpárlobbi (nem kevés politikai érdekkel megtámogatva) egy közlekedési ha a lentieket hangoztatja kvázi megkövezés elé néz. Annak ellenére, hogy minden kiszámítható paraméter és a tapasztalat is azt mutatja, hogy igaza van.

A valóságot mindenki láthatja, hogy mi lenne az ésszerű közlekedésszervezés és biztonság szempontjából, azt leírom. Amíg ezek nem valósulnak meg, addig a közlekedés e része az "állandó súlyos balesetveszély" , illetve a közlekedés hatékonysága a "fokozottan akadályozott" kategóriába tartozik.

 

SZóval:

Kerékpáros és gépjármű forgalom közös útpálya használatával akkor javasolt ha:

Főútvonalon (nem ez a kategória, de így érthető):

A kerékpáros kresz vizsgát tesz, a kerkpár e tipusu közlekedésre jóváhagyott, a kerékpáros 16-18 év feletti.

Itt a javasolt legnagyobb sebesség 30-40 km/h.

Kerékpár sáv esetén a sebességkorlát emelhető az 50-60 km/h-ra.

Városon kívül a fentiek + egyedi elbírálás, ha van padka a közlekedésre vagy jól belátható az útszakasz, megfelelő sávszélesség, nincsenek meredek emelkedők stb. Kedvező esetben is a megengedett lehnagyobb sebesség 50-60 km/h. Kedvezőtlen esetben ellenjavalt.

Nem főútvonalon:

12-14 éves kortól felnőtt kiséretében. Lehetőség szerint valami alap kreszoktatás mellett. Javasolt sebességhatár 20-25 km/h.

 

Kereszteződések bevezető szakaszán javasolt a kerékpáros sávot, nyomvonalat a rendes útról leválsztani, lehetőség szerint a párhuzamos zebra fizikai helyéhez közelíteni és a kerékpáros kvázi gyalogosként (maradhat a bringán) keresztezi a keresztező utat.

KIvéve a csak balra kanyarodó sávnál (euban tükrözve) ahol a kerékpár forgalmat be kellene vezetni a második (egyenes sávba) a sáv szélesítésével egyidejüleg.

Forgalmas úton a kerékpár jobbra kanyarodása ellenjavalt. A kis forgalmu úton helyzettől függően engedhető. A lámpánál a kerékpár box kialakítása javasolt KIZÁRÓLAG A JOBBRA KANYARODÁSUK elősegítésére.

A kereszteződés után felvezető szélesített útszakasz  kellene a bekanyarodó bringa részére.

 

Úgy általában meg kell akadályozni: hogy a kerékpárok  párhuzamos közlekedését (kivéve, és ha lehetséges úgy általában javasolt is, a kettős sávú kerékpársáv), azt hogy a kerékpár a gépjárművet feltartsa (főleg lámpánál), illetve, hogy a sávot keresztezze (sávváltás). Ezek nem azért javasoltak, hogy az autós kényelmesebb közlekedhessen, hanem azért, mert ha megtervezik a forgalmat (áteresztési mennyiség, lámpaváltás üteme stb) egy 50-es sebsségre és egy normál autó indulási gyorsulására, de egy-egy bringás bedugítja random módon, akkor baxhatják és akár még a város bevezető útjáig terjedő dugóhullámot is kialakíthat. Ha viszont a bringások lámpa előtti lassú gyorsulására terveznek, akkor négy sávos utak kellenének, egyébként a nap nagy részében feleslegessen.

 

A szakembereknek az a javaslata, hogy a városban alakítsanak ki gyors utakat az átmenő forgalomnak a bringákat korlátozva és lassú utakat célforgalmi jelleggel, ahol előnyben részesítik a kerékpárokat. És legyen minden gyors útak párhuzamos elkerűlési lehetősége bringával. Ahol pedig lehet, legyen fizikailag elválasztott kerélpárút.

 

Kb ez az én véleményem is a témában, függetlenül az érzelmektől. Kiba...szott nagy felelőtlenség engedni ami most van.