Sziasztok!

Örülök, hogy ráleltem erre a fórumra és hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Habár azt nagyon sajnálom, hogy mások is ugyanígy szenvednek... Nekem pár éve már kezdődött valami, rögeszmés gondolatok formájában, de nem volt súlyos. Aztán lassan 2 éve volt egy elég komolyan trauma az életemben, mindeközben pedig pont anyajegyszűrésen voltam, ahol kifogtam egy jó s*ggfej dokit, aki mint utólag kiderült, csak azért ijesztegetett, mert sokan nem veszik komolyan, ha preventív jelleggel javasolnak egy anyajegy levételt. Szóval rámijesztett: "ez mióta van itt? miért nem tud róla? hááát, pont egy hete derült ki egy 30 éves nő ugyanilyen anyajegyéről,h. 2-es stádiumú melanoma!". Szóval nyilván levetettem, semmi baja nem lett, de amíg ez az egész lezajlódott (3 hét), valami nagyon elkattant nálam. Azóta kényszeresen nézem az anyajegyeimet. Most már 1 éve és 6 hónapja. Szerintem nem telt el úgy nap azóta, hogy ne csinálnám. Ha szarabb időszak van, akkor összeadva akár napi 2-3 órát is elcseszek ezzel az életemből. Azóta 7x voltam bőrdokinál, hogy minden oké-e. Mindennap nézem őket, van 1-2 "favorit": változott? nőtt? úristen--> na és ilyenkor néha átmegy pánikba...de olyan szintűbe,h. üvöltve sírok és lebénulok, gondolkozni sem tudok. Aztán vagy jobb lesz vagy nem. De ez viszont szerencsére egyre ritkább. Voltak jobb és rosszabb időszakok, eddig a legjobb eredményem az volt, hogy hagytam mellékszálon futni a dolgot,h. ok, csinálom, de ne keserítse meg az életem. Sokszor viszont azon gondolkozom,h. mi van, ha tényleg változik és én nem foglalkozom vele, legyintek,h. csak kényszer, de közben mégis baj van/lesz? És ezért nem tudok kijönni belőle, mert még hiányzik a belátás, hogy ez csak a fejemben létezik (most megint megkérdőjeleztem, hogy így van-e...fantasztikus....). Utoljára 2 hete voltam dokinál, de épphogy csak kicsit csillapodott a dolog (volt egy, amit nem mutattam meg, most nyilván azon pörgök,h. tuti pont annak van baja....)

Lassan ott tartok, hogy gyógyszert is szednék, csak ne legyen ez. Jártam pszichológushoz, meditáltam, kimozdultam, edzettem, de mindig visszajön. A pszichológus azt mondta,h. ez inkább kényszer jellegű, mintsem hipochondria (csak a ráktól félek, a többi betegségtől kicsit sem).

Még olvasgatom majd a fórumot, de elég sok a hozzászólás.

Van, aki hosszútávon kijött ebből? Ha igen, hogyan?

Legyen szép napotok (attól még vidámak azért lehetünk:)