A versenyről. Először a KTF-Trail-re mentem (Kamaraerdő-Tétényi fennsík), még áprilisban. Igazából véletlenül keveredtem oda, már régebben elhatároztam, hogy ha valami nem érdekel, akkor az a verseny, én szeretek magamban futni. De ez vonzott, mert akkor kezdtem terepen futni, ráadásul pont a Kamaraerdőben, lévén hogy ott lakom :-)

Nagyon klassz volt, igazi családias, kevés résztvevő. Az egyetlen fura az volt, hogy amikor a legvégén az utolsó emelkedőre kanyarodtam föl, hatalmas csattanást hallottam magam mögül. Visszanéztem és láttam hogy egy spori hatalmasat esett. Meglltam, megkérdeztem hog yjól van-e, megvártam míg újra indul, megékérdeztem hogy kell-e segítség, de ment a dolog, mentem tovább. Aztán az uolsó 50 méteren az aszfaltos részen, hallom hogy fújtatva jön utánam egy gőzmozdony, és elspirntel mellettem. Akkor látom, hogy at általam felsegített arc az, gondoltam magamban menj csak, ez nekem egyáltalán nem fontos.

A következő az EU-s 11 km volt, ami a Szigetről indult, ez volt az első tömeges versenyem. Rémes volt az elején a sok ember, gondoltam is, hogy a szigetkijárónál én inkább Pest felé fordulok, nem Buda felé a mezőnnyel, mert ezt én nem akarom. Mindegy, lefutottam, de az látom hogy a városi versenyek baromira nem nekem valóak.

És a harmadik a hétvégi Kalenji terepverseny volt Budaörsön, ez klassz volt, meghát megint csak hazai pályán. Egy szó mint száz, versenyt futni senkivel sem fogok, mert kicsit sem érdekel, csakis önmagammal versenyzek, ha ezt annak lehet mondani.

És persze jól elkiabáltam, ma reggel, 8 kilométer után finoman meghúzódott a hátsó combom, kénytelen voltam abbahagyni a futást és szégyenszemre villamossal hazamenni. Nem vészes, de a hétvégén hegyre akarok menni, nem kockáztattam.