Gratula az UTH-soknak, ez már szopó volt a javából! Majdnem sajnálom, hogy kihagytam...
Idén valami könnyebre vágytam -állapotomhoz illőbbre- és valamire ami jobban "hív"... Ilyen a Kinizsi Százas. Mármint az útvonala...
Nevezni nem láttam értelmét: 13 óra feletti menetre és 1300 indulón való áthámozásra nem vágytam berendezkedni... Nem is az ez évi útvonalat választottam, hanem a 2008-asat, 6:30-as indulással. Depósnak apósom vállakozott, így a frissítés megoldott volt.
"Tapírka befújja a rajtot", tűz! Nekilódulok, okosba belesétálok a meredeken, aztán újra futás. Elsőként a 2008-as verseny köszön vissza: kékvirággal és ákibácsival, aztán rohan vissza az emlékezetem: larzen, szeszabi, SC, kazuár, Nosza Gabi, chino-aakrisz-kivi pont, stb. majd egészen 1998-ig vissza újabb arcok. 9. alkalommal vagyok az útvonalon...
A Kevély 48 perc, végül is a pulzushoz mérten ok. Lefelé nem csapom szét magam, lamentálok: fussak inkább Pirosat? Gurulok óvatosan, kiugrok egy technikai szünetre, így 1:08 Csobánka, 4 perccel a 10:36 mögött, viszont az előző nap végül 11:30-ra enyhített időtervnek megfelelően. Kulacscsere, kézbe powerade és nyomás. Nem szeretem ezt a zöldet, beragad rajta a lábam, akármikor futok rajta. A III. T100-on itt ért utól minket JB - akkor még lassan kezdő taktikus volt...
A Hosszúhegyre érve gebregab jut eszembe, egyik évben itt előzött le, hogy aztán Kolduszállás előtt elcsípjem... A szántói nyereg felé ereszkedve elfutok a szembe jövő pontőrök mellett, de nem kell pecsétért feltartanom őket, csak köszönök.
Frissítés a nyeregben, majd tovább irány a szerpentin. Itt is találkozom privát indulókkal, elérek egy futót is aki a nyereg előtti sorompónál már nyújtotta görcsölő lábát, nem sok jóval kecsegtetett a mozdulat.
Szeretem a szerpentint, pont jó a húzása, gyönyörűek a panorámák. Idén nem fut el mellettem aLow, nem ellenőriz a kislány a hajtűkanyarban, és nem dugókázik berzso.
Felérve kicsit megindul a tempó, Gáti Gáborék szelleme fut előttem... A Pilis-nyeregben már mindenki készen áll, de csak átszaladok a ponton. A Kétágú-hegyen át van festve a régi zöld, négyzetre, de megyek a szokásos úton. 3:25 Kesztölc, 2 percre vagyok a 10:36-os idő mögött, s messze jobb keringéssel mint 7 éve. Valahogy mégsem hiszem el, hogy jobban fog menni. Kezd meleg lenni, hűtővizes kispalackot is viszek magammal, úgyanúgy mint később a Dorogi "ponttól" a Getére. Itt már kellemetlen meleg van, érzem ahogyan üt. Még néha megindul a lábam, de nem érzem az erőt. Sétálok sokat, megy is ki az idő az ablakon rendesen. A Getére felfelé vagy 10 perc elugrik. A csúcson szerelik a hivatalos állomást, megütközött arccal néznek rám mikor köszönök.
A lejtő hosszabb és kellemetlenebb mint emlékeztem, el is döntöm, hogy nem fogok idén sem Iszinikezni. A Horgásztónál tinédszer bandába futok, vagy 30-an szelfiznek a pipacsmezőben. Ömlik ki az idő, de nem tudom feljebb tekerni a potmétert, 5:12 a Tokodi-pincék, 15 perc hátrány a 10:36-hoz, azaz még bőven jó a 11:xy-hez.
Mogyorósbánya előtt kínosan nehézkes a mászás, Mogyit már újabb 4 perc hátránnyal hagyom el 5:41. Ég az arcom, fő a fejem, pedig locsolok, hűsítek, sózok, sapkázok. Tolom a folyadékot, cola, víz, sponser, powerade, de valahogy hagy el a kakaó. Nem megy.
Bika-völgyben sós tésztás levest kanalazgatok komótosan, hátha... Számolgatok, s szomorúan jutok a végeredményre: a 12 órán belüli idő is veszélyben forog. Ez van. Sajnálom. Hát ennyi... (?) Elküzdöm magam Marótig, majd a medvehagymás oldalban tovább dülöngélek: egyre jobban kóválygok, alig lépkedek a futhatónak rémlő szakaszokon. Ha mégis kocogásra váltok hörögni sincs erőm, s éppen csak emelgetem a lábaimat - ez így még hosszú lesz... Maratonfutó leszek (vagy az se), hócipőm televan az ultrákkal - vígasztalom magam egy fényesebb jövőképpel.
Bánya hegyre valahogy felszenvedem magam, a büfénél colát és bubis vizet veszek, aztán döcögök tovább konok ultrássággal. 8:29 Bányahegy, és vagy 30 killer még. Küzdeni kell, talán mégis van hangyányi esély.
Fájó az ereszkedés, alig nyúlik a lépés, lassan gyűlnek a méterek, de mentálisan amolyan nyugalom telepszik rám. Ez az ultra, ezért vagyok itt.
9:10-re érek a Vértestolnai műúthoz. Beülök a kombi csomagtartójába, visszatekintek az eltelt órákra, kényelmesen sót nyalok a banánhoz, colával öblítek, nem kapkodok.
1/2 liter sponser és 3 deci víz lesz a frissítésem a következő 19 kilire. Az utolsó 3 előtt még lesz egy depó, amolyan övtáska ledobós...
Lassanként továbbindulok, érzem ahogyan a Hegy megkegyelmez. Hűs levegő, s egyúttal, amolyan egyensúlyféle vesz körül.
kékvirág szól bele a telefonba, majd mikor meghallja, hogy a 12 óráért megyek, további kellemes gyaloglást kíván... Minek az embernek ellenség, ha barátai is vannak...
Na jó, akkor számoljunk. Van 22 könnyű killer. Koldusszállástól 16. Anno 1:46 kellett arra Andival, azaz most 2 órának elégnek kell lennie, egyszerűen nem lehetek kilinként 1 perccel lassabb mint akkor, hiszen nem mentünk ott jól, még JB is utolért minket :) Szóval 9:50 körül kéne Koldusszálláson lenni a 12-höz. Meg kell legyen!
Hoppácska! Hiszen én már számolni is tudok, működik az agyam, sőt haladok is - nincs itt gond!
Vészesen közeledek az egykori Bobek-csanya ponthoz, ahol sculo és Tóth Attila foglalták a két ülőhelyet 2008-ban. Most fékezés nélkül veszem be a hajtúkanyart a sárgára, mondjuk ennél a tempónál nem volt túl nagy a kisodródás veszélye. 9:46 Jeszoké! Kocogok tovább, hergelem magam: Andival itt sétáltunk, hehe, most meg futok! Aztán jönnek a kis puklik, sétára kényszerülnék, de a "nagy fáig" elostorozom magam, asszem addig toltuk 7 éve is.
Kissé becsap a piros sárga jel kombi, de rátalálok a helyes útra, mielőtt telefonos segítséget kéne kérnem, valami rivális futótól...
A futható dózerig kissé rogyadozva érek fel, de a vízszinetesen sikrül visszaállni a konok ultrafokozatba. Ez az egyik legcérnásabb szakasz, mivel sokszor hosszan belátható, reménytelenül elnyújtott egyenesek villanak be a látótérbe. 10 perc sík 10 perc lejtő, 5 perc séta a vadászház - számolgatok - nem lehet, hogy nem érek fel 11:00-ra, pedig még 11:15-nél sem reménytelen a szintidő felezés. 10:58! Innen már négykézláb is! Persze fáj már mindenem, és nem is lejt úgy ahogy szeretném, de kocogok! A lényeg, hogy haladjak. Utolsó emlékképek között még felsejlik amint JB "Pálya" beszólással leelőz minket, de ki emlékszik? Remeg mindenem, ahogy üt a kellemetlenül lejtő beton. Az egyik kertből az örökzöld Nagy Feró üvölti a 8 órát, feltűnik a Baji Templom, az azóta már aszfaltos, egykori homokos átkötő út és ott vagyok az utolsó "ponton". Leülök, nincs hová rohanni. Só, cola be- övtáska ledob, egy percnyi szusszanás, aztán viseltesen, de kicsit kihúzva magam, futás. Belül mosoly van, pedig talán más vicsornak nézné, de én nem annak érzem (még). Jön a vasút, az első utca balra, majd jobbra, aztán a Diófa u. és a cél. Jelképesen befutok a táborba, ameddig az egykori célkaput sejtem és stopper állj. 11:39.
