CiniKuss Creative Commons License 2015.05.21 0 0 12998

A matematika abban a formában, és nehezen áttekinthető terjedelemben, ahogy nekünk létezik, minden igazságával (mely igazságok sokszor egymásnak ellent is mondanak) teljes mértékben emberi alkotás. Az ember tapasztalataiból kiindulva, az emberi absztrakció létének fölhasználásával felépített, s az ember által gigantikusnak tünő méretű vár. (még maga az absztrakció fogalma is emberi alkotás...)

 

Ezt a várat meg lehet kísérelni lerombolni. Ám az igazibb matematika - nevezzük teljes matematikának -, mely tartatalmazza az összes lehetséges axiómából kiindult összefüggések halmazát olyan elképzelhetetlenül hatalmas, mint amilyen hatalmas az egész világegyetem az emberhez képest. Eképpen a mi matematikai várunk még porszemnek sem mondható, pedig több ezer éve alakul, s évtizedek szükségesek a teljes befogadásához.

 

Nos ezt a porszemet meg lehet kísérelni lerombolni. Sőt, ha sikerül, akkor következhet a teljes matematika lerombolása. De - a tankönyvek szerint - az Isten (ha van) mérhetetlenül nagyobb még a legteljesebb matematikánál is. És egy porszem félresöprése még nem teszi jobban láthatóvá azok számára akik nem is akarják észrevenni...


 

Előzmény: kakukkcsipcsip (12996)