Tölgyes Lajos
(1910-1989)

A MÁV gépészet vezetője

 

 

A Magyar Államvasutak történetének, az 1868. július 1-én létrejött első államvasúti szervezet gépészete máig terjedő időszakának egyik legmeghatározóbb személyisége volt Tölgyes Lajos, aki egyedülállóan több mint húsz éven át látta el ennek a vasút számára oly fontos szakszolgálati ágnak az irányítását.

Tölgyes Lajos MÁV Gépészeti igazgató 1949-tőlnyugdíjba vonulásáig, 1971-ig állt a MÁV gépészeti szolgálatának élén. Tipikus „munkáskáderként” kezdte pályafutását, de rövidesen kiemelkedett hasonló pályatársai közül született vezetőképességével, mai kifejezéssel kiváló menedzsernek bizonyult. Teljes pályafutása alatt következetesen támaszkodott kiváló szaktudással rendelkező, de az ekkori megítélés szerint „reakciós” munkatársaira (pl. Kullmann Lajos, Dr. Heller György, stb.), biztos politikai védőbástyát képezve számukra.

A gépészeti szakszolgálat élén töltött időszaka a vasút történetének talán a legnehezebb időszakára esik. A II. világháborút követő időszakban egy szinte menthetetlenül tönkretett vasutat kellett a történelemből ismert politikai és gazdasági viszonyok között működőképessé tenni akkor, amikor a szakma talán szilárdabb talajra épített útja mellett, a politika rendkívül ingatag mezején is kellett találni szilárd pontokat, amelyekre az új vasút felépíthető volt.

A számára megadatott negyven szolgálati év nem akármilyen körülmények között telt el. A negyvenes évek elején már a háború befolyásolta légkör tette nehézzé az életet, de az igazi megpróbáltatást rajta kívül sokak számára is az 1945 és 1956 közötti korszak hozta el, ahol „többfrontos” küzdelmet kellett vívni a józan észt, racionalitást igénylő szakmai téren és a sokszor ezeket az objektív körülményeket semmibe vevő politikai környezettel. Ez utóbbi ugyan más korszakoktól sem idegen, de megtalálni a kettő közötti még járható csapást, azokban az időkben, ehhez biztosan működő iránytű kellett, és ennek ő birtokában volt.

Vasúti szolgálatát 1930-ban kezdte és az akkori időkben kihagyhatatlan lépcsőfokokat bejárva 1945-re a gőz- és motorvezetői vizsgák letétele után a miskolci fűtőház állományának elismerten legjobb mozdonyvezetője lett. 1945 vége már a vasút igazgatásában találja, de életének a vasút számára igazán gyümölcsöző korszaka 1951-ben jött el, amikor Kopasz Károlytól hivatalosan is átvette a Gépészeti Szakosztály irányítását és sokaktól eltérően itt nem állt meg, hanem felzárkózva a feladathoz még 1950-ben beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, amelyet ahol a több száz hallgató közül csak a néhány tízzel együtt végzett. Elődjének, Kopasz Károlynak az érdemeit semmiképpen sem kisebbítve, a vasút gépészeti ágazata személyében így egy olyan vezetőt kapott, akinek szakmai ismeretei alapján és hatalmas politikai befolyása birtokában már „védőgátak” mögött folyhatott a gépészet munkája, a politikai viharok hullámai pedig csak időnként és akkor is csillapítva csaptak át a gátakon. Ettől kezdve, 1949. márciusában (Vasúti Nagylexikon szerint!!!) történt igazgatói kinevezésével az 1971-es nyugdíjba meneteléig, több, mint két évtizeden át tevékenysége elválaszthatatlanul forrott össze a MÁV gépészeti szakszolgálatával.

A II. világháború utáni időszakhoz fogható nincs a vasút történetében.  Kétségtelen, hogy az I. világháború során az eszközállomány nagyobb hányada került más államok birtokába, de nem mégis sokat jelentett, hogy nem volt szőnyegbombázás. Az utóbbi világháború hadi eszköztára viszont meghozta stratégiai bombázás fogalmát, amelynek látható eredménye lett, hogy nem csak a fronttal érintett területeken, de a hátországban sem maradt egyetlen ép sínszál, mozdony kocsi, vagy más vasúti eszköz. Az akkor élt vasutasoknak jutott az a hálásnak egyáltalán nem nevezhető szerep, hogy romjaiból építsék fel a porig rombolt vasutat, ami rosszabb lehetett, mint az új építés, hiszen a mindent a romeltakarítással kellett kezdeni. Tölgyes Lajosnak ebben is komoly része volt, de működésének további területe már a vasút felfelé ívelő szakaszára esik.

Az 1960-as évek végén, 1959-ben az utolsó új szállítású gőzmozdony átadása után, sok itt nem részletezhető ok, pl. krónikus szénhiány, szállítási igények rohamos növekedése, stb. miatt a vasúti vontatás fejlődése két jól elkülöníthető irányba indult meg. A dizelesítés nagy pártolója Varga Jenő (1910-1989), Tölgyes Lajos helyettese volt, míg a villamosítás elkötelezett hívei Oroszváry László és Tölgyes Lajos voltak.

A járművek beszerzése nyilvánvalóan elsősorban a hazai, vagy akkori időknek megfelelően a szovjet forrásból jöhetett szóba. Azonban a GANZ-MÁVAG a sok kitűnő mozdonysorozat gyártása ellenére sem volt képes a nagyteljesítményű diesel és villamosmozdonyok előállítására, de hasonlóképpen a szovjet sem, így került sor a NOHAB diesel és V43 villamos mozdonyok beszerzésére.

Hiába kerülgetjük a kérdést bármely társadalom a politikai, gazdasági, szakmai körülmények közötti kölcsönhatásban emberi okok miatt elsődlegesen a politikai gazdasági szempontok érvényesülésére való törekvés mindig is igen erős, a tisztán szakmai szempontok érvényesítése, a hosszú távlatban ható racionális érvek ellenére is sok esetben kudarc. Így történt volna ez ebben a kérdésben is, ha a Gépészeti Szakosztály személyi összetétele és vezetése nem egyesült szerencsésen. Tölgyes Lajos kellő szakmai hozzáértésével tökéletesen ismerte és képviselni tudta a Gépészeti Szakosztály szempontjait, olyan neves munkatársai támogatásával egyetemben, mint Varga Jenő, Kullman Lajos, Oroszváry László, Tóth Béla, Martinovich István, Heller György és mások. Ezzel az egységes fellépéssel a gépészet elérte, hogy ekkoriban szokatlan módon sor kerüljön a vasút ilyen jellegű korszerűsítésére, ami az ő vezetői körökben megszerzett tekintélye nélkül legalábbis kétséges, hogy elérhető lett volna.

Támogatásával a fékszerkezetek fejlesztésében is szoros együttműködés alakult ki a Knorr féktechnikai gyárral, és más nagy jelentőségű fejlesztések is megvalósultak, a vasút ügyét előbbre vitték, de mára végül is megszűntek. Ugyanígy az időszaka alatt a 1949-ben a MÁV szervezete is átalakult, az újonnan létrejött egységes központi irányítású Gépészeti Szakosztály máig kitűnő példája a vasút hathatós irányításának.

E rövid sorok kevésnek bizonyulnak negyven év munkásságának csak vázlatos leírásához is, ezt az életművet bizonyítják azok az eszközök, mozdonyok és kocsik, nem utolsó sorban még élő volt munkatársak, akik Tölgyes Lajost, ha neve bármilyen formában is szóba került, emberi jellemét és tevékenységét kivétel nélkül mindenki csak a legnagyobb elismerés hangján illette.

E sorokat mások bizonyára másképpen, kiegészítve ezt, vagy ebből elvéve valamit írták volna meg, és ez természetes is. Magam őt a szakmai oldalról a nyilvánvaló korkülönbség miatt nem ismerhettem, hallani viszont sokat hallottam és más emberi kapcsolatból ismertem. Édesapám volt munkatársa és barátja lévén keresztapám lett és ilyen minőségben legalább olyan, vagy ha egészen pontos akarok lenni, akkor még nagyobb szigorral irányított és támogatott az élet akkor még számomra kibogozhatatlan szövevényes útvesztőiben.

Az emberek a társadalmi körülményektől, pártállástól és vallástól és szakmai ismeretektől függően sokfélék lehetnek, más és más jellemet és szakmai tudást testesíthetnek meg. A szakmai megítélés különösen utólag az események körülményeinek ismerete nélkül legalábbis kétséges, fontos az emberi jellem. Ehhez pedig Tölgyes Lajos emberi segítőkészségéhez, jellemformáló szigorúságához viszont bízvást ki lehet jelenteni, nem fér kétség.

 

(Előhegyi István)

Forrás : Vasútgépészet