Szia Lilya.

 

Nekem amióta kiújult, azóta a 2 hónap alatt olyan jelentős szintű javulás lépett fel egészen tegnapig, hogy szinte tünetmentessé váltam. De sajnos ma hajnalban egy nagy családi krízis alakult ki, ami elég komoly, így attól félek,hogy ez visszaránt a kellős közepébe. Nálam főként zavaró gondolatokból áll a dolog:

Betegségtől való félelem.

Agresszív gondolatok.

Nagyon elvont, abnormális gondolatok.

Haláltól való félelem.

Elég durva dolgok voltak itt, úgy mint: féltem,hogy bántom a szeretteimet , elkönyveltem magamnak,hogy leáll a vesém (pl), féltem,hogy megszállják a testem és így tovább és így tovább.

Igazából Dorkának igaza van....teljes mértékben. Amióta megpróbálom szeretni önmagam és elfogadni ilyennek, amilyen vagyok,azóta sokkal könnyebb. Ugyanakkor a kulcsa az egésznek minden elfogadása (ezalatt az életedet értem, nem önmagadat, mint az előbb). Ezalatt azt értem,ha az ember pl. fél,hogy megbetegszik, a megoldás az,hogy elfogadja azt is,ha így alakul és azt is ha nem. Ezáltal a félelem oldódik.

Tudom ez kicsit fura így elsőre, de általában azzal rontunk a helyzeten,hogy ennyire erősen vívódunk magunkkal ahelyett,hogy elengednénk. Elkönyveljük magunknak,hogy ez a gondolat rossz és hogy bekövetkezik idővel, pedig ez nem így működik.

 

Nem akarom megmásítani a véleményed, de az ember nem csak akkor igényli/érdemli meg a társat/párt maga mellé, ha mentálisan teljesen egészséges, igenis kell valaki, aki a nehéz napok közepette egy cseppnyi örömöt okoz számunkra és akivel megoszthatjuk gondunkat,bajunkat. Ugyanakkor kétlem,hogy lenne olyan ember ezen a Földön, aki 100%ig patent lenne lelkileg, attól, mert épp nem kényszerbeteg lehet 1000 féle más lelki baja is.

Nekem a gondolatokból adódó kényszerek a következőképpen jöttek elő elsőként:

Fogant egy gondolat, általában hipohondriás tünet volt. Mondjuk nyomott 2 hete a jobb tüdőm tájéka.

Rákerestem a neten, leírtak egy nagycsomó baromságot (minden második cikk arról ír,hogy tuti rákod van, már kb. akkor is,ha csak a fejed fáj...), ami még jobban beparáztatott.

Még nyugtalanabb lettem, majd annyira felpörgetett,hogy kis idő múlva tovább kerestem, hogy lenyugtassam magam,de ez általában fordítva sült el és ismét ráraktam egy lapáttal. Majd idővel oldódott és általában vagy elmúlt, vagy felváltotta egy másik gondolat.

 

Ezt éveken át nagyon sokszor játszottam el (5 éve annak,hogy elsőként megjelentek ezek a dolgok nálam). Azóta,ha felüti a fejét egy új gondolat nem keresek rá. Csak megpróbálom elfogadni, feloldom a félelmet és a szorongást. Még ha 100%-osan nem is mindig sikerül,de az esetek többségében enni,inni,aludni tudok rendesen és ez sokat jelent.

Azt mondják ahol semmit nem vársz el az élettől, ott kezdődik az elfogadás. Csak fogadd el, hogy ebben vagy. Mi is ebben vagyunk. Semmi sem tart örökké. Egyszer majd megváltozik ez az egész. Soha nem vagy egyedül :)