Most úgy látszik, csőstől kapjátok az Alföldi Kéktúrás leírásokat, csak nehogy aztán megfeküdje a gyomrotokat... :-)

Jöjjön akkor a múlt heti túrám harmadik napja:

 

Alföldi Kéktúra
Baja, Vándorpont – Józseftelek utáni erdő

 

Reggelre, mire felkeltem, már nem esett az eső, bár erősen felhős volt az idő és élénk északi szél is fújt. Fél hétre készülődtem össze a bajai Vándorponton, és köszöntem el a személyzettől. Mivel a Vándorponton nem volt semmilyen bélyegző, amivel igazolhattam volna, átsétáltam a szomszédban lévő AVIA benzinkúthoz, ahol a pecsételőhelyek fóruma szerint a már korábban itt járt kéktúrázók is igazoltak. Tényleg első szóra adták a céges bélyegzőt a benzinkúton, innen aztán továbbindulva meglátogattam a Tescot is, felfrissíteni a készleteimet. Miután megbirkóztam az automata kasszával és elpakoltam a vásárolt cuccokat a hátimotyómba, már indultam is tovább, de ekkor már negyed nyolc felé járt az idő.

A keskeny lépcsősoron visszakaptattam a hídra és ráálltam az Alföldi Kéktúra útvonalára, oda, ahonnan előző nap leereszkedtem a partra. A közös járda-kerékpárút hamarosan lesüllyedt a töltésről, aztán egy balkanyar után már rá is fordultam a töltésre vezető útra. Néhány száz méter után kezdődött a töltés koronáján futó, kezdetben betonlapokból álló széles út. Elhaladtam a még zárt Tanyacsárda épülete mellett, aztán a vízmű bekerített épületei és kútjai mellett elsorjázva végleg magam mögött hagytam Baját. Itt kezdődött az a több mint 13 km-es útszakasz, amit a Duna gátján kellett megtennem.

 

Egyhangú út volt ez, valahogy ezt tükrözte a teljesen egybesimult szürke égbolt is, mindenesetre késő délelőttre egész jó túraidő kerekedett belőle! A gemenci oldallal ellentétben itt elég nagy volt az autóforgalom, de jöttek velem szemben országúti kerékpárosok is (persze hátszéllel), meg valami futócsapat, akiket az edzőjük kerékpárral hajkurászott, folyton valami lángost ígérgetve nekik. Valamivel több, mint 8 km után, a Vajas-foknál tartottam az első komolyabb pihenőmet, itt a kikövezett gyalogúton leballagtam a Duna-partra körülnézni és leültem a rakpart felső peremére. Továbbindulás előtt még megnéztem az itteni, szintén műemlék szivattyúházat (ezt csak kívülről), aztán nekizördültem a további, nagyjából 5 km-es gáttúrának. Tizenkettő felé értem el a letérési pontot, aztán további negyedórás menettel – végre közönséges földúton – az ósükösdi turistaházat. Itt ragasztottam már matricát az igazoló füzetembe is, mert az előző itt jártamkor csak egyet nyaltam be oda, és „hivatalosan” innen folytattam most a 2012 augusztusában bejárt távot. És hogy miért nem innen indultam el a túrára két és fél nappal korábban? Egyszerűen oly’ gyalázatos volt az a 2012-es menet, hogy olyan kezdettel nem akartam belevágni egy több, mint 800 km-es túraútvonalba!

 

A turistaház egy kis letérés az AK útvonaláról, visszatértem hát a hídon keresztül a Vajas-fok nyugati partjára, és az ottani keréknyomokon indultam tovább. Az alattam futó földút minősége egyre romlott, aztán egy elágazás után ott álltam a semmi közepén, mert az útvillában kezdődött halvány keréknyomok hamarosan eltűntek a csatornaparti dzsindzsában. A térkép határozottan mutatta, hogy a Vajas-fok nyugati partján kell haladnom, törtettem hát vagy 20-25 percet a susnyában, mire elértem a Vajas-fok következő hídját.

 

Itt már egy „tisztességes”, mezei földútra tértem, és elindultam a nyílegyenes úton a távolban már látható Szent Anna kápolna tornya felé. A környékre oly jellemző, homokos földúton haladtam, áldva az éjszakai esőt, ami eléggé megkötötte a szinte lisztfinomságú homokos talajt, így nem süppedt bele bokáig a bakancsom! Kimondottan jól jött most ez a záporos-zivataros hidegfront! 2012 augusztusában komolyan meg kellett birkóznom itt ezzel a süppedős homokkal! Olyan tiszta lett az idő, hogy szinte csak egy karnyújtásnyinak tűnt a távolság kápolnáig, de eléggé becsapós volt a perspektíva, mert majdnem fél órát talpaltam odáig. Itt volt a következő pihenőpontom, de nem maradtam sokáig, mert Sükösdön terveztem a kocsmában egy komolyabb ebédszünetet.

 

A kápolnától továbbindulva már látszott a távolban Sükösd, sőt, az 51-es úton elhúzó autókat is látni lehetett, de odáig is ballagtam vagy fél órát, közben a falu határában kereszteztem a Duna-völgyi-főcsatornát is. Egy kis emelkedőn felkaptattam a főút szélére, itt a kék jelzések balra tértek, de a Gruber Sörház és Vendéglő táblái jobbra hívogattak. Nem volt nagy kitérő a sörház, mint kiderült, egy eléggé kellemes hely, az árai sem borsosak, így aztán ettem itt egy tisztességes mennyiségű brassóit csemegeubival, amit aztán fel is itattam nyomban két kori Borsodival. És még így is jóval 2000 Ft alatt volt a számla!

 

Tele hassal nem sok kedvem volt továbbindulni, pedig még legalább két órát akartam menni, hogy minél kevesebb táv maradjon a túrám utolsó napjára, vasárnapra. Így aztán háromnegyed négy felé erőt véve a lustaságomon továbbindultam a Gruber Sörházból. A kék jelzéseket követve pár száz lépés után jobbra tértem a főutcáról az aszfaltos Daráló utcára, és negyedóra után már el is értem a faluvéget. Kissé pánikba estem az utolsó telephelyek után, amikor nem akart véget érni az aszfaltozás – épp elegem volt mára már az aszfaltos, betonos szakaszokból, de mint kiderült, ez csak egy kicsit távolabb lévő lovas tanyáig vezetett.

 

Földutak kereszteződésében jobbra tértem a Bori-tanya felé, pár perc múlva elhaladtam a lakott tanya mellett (a kutyák még percekig ugattak utánam), aztán lassan magam mögött hagytam a megművelt földeket és elértem az erdőt. Az akác dominált errefelé, de sok volt a nyárfa és kisebb foltokban még feketefenyvesek is előfordultak. Az utak végig jól járhatóak voltak, ritka, de jól követhető jelzettséggel. Amúgy eléggé egyszerű errefelé a kéktúra vonalvezetése: kilométereket tud haladni egy-egy jól kijárt, homokos földúton. Elhaladtam egy már lakatlan tanya mellett (a térkép vadászházként jelölte), aztán innen vagy negyedórás menet végén értem el a volt Józseftelket. Az itteni tanyának már csak a szerény romjai látszanak, nagyjából ide terveztem a sátrazást, de még csak hat fél járt az idő, könnyű volt a terep is, így aztán továbbmentem majdnem a térképen jelzett 153,3 m-es magassági pontig. Itt egy bokros-ligetes erdőrészre akadtam, nem is sokat teketóriáztam, felütöttem a sátramat egy nyugat felől védett kis rét peremére. A sátorban még megnéztem a GPS-t, mielőtt kikapcsoltam volna: eddig 74,9 km-t jöttem Szekszárdtól, 533 méter emelkedéssel. A sátor pozíciója pedig N 46°15,855’ és E 19° 03,382’ volt.

 

A második és harmadik túranapom trackjei:

 

- Második nap -

- Harmadik nap -

 

Képeket most sajna nem tudtam feltölteni, valami frinc-franc hibajelzés jött, egy másik ablakban megpróbálom még egyszer...