mivvann Creative Commons License 2015.04.14 0 0 5433

Nocsak, nocsak mar megint ugyanaz?  

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/eljarasi_kegyelem_farkas_floriannak_elsikalva-61985

 

Az ügyészség több, a Lungo Drom által létrehozott alapítvány ügyében folytatott és folytat most is vizsgálatot. (Mancs, 1996. március 7.) Ezek közül az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány és a Hosszú Út Alapítvány ügye jutott el a vádemelésig.

 

Farkas után sikkasztás ügyében is nyomoztak. Egy, az Oktatási Központ Alapítvány tulajdonában és Farkas Flórián kizárólagos használatában lévő autó - nem Farkas hibájából - összetört, amire a biztosító két részletben több mint nyolcszázezer forintot fizetett - tudtuk meg Hegedűsné dr. Nagy Ágnestől, a nyomozás során a fokozott ügyészi felügyeletet ellátó ügyésztől. Több mint ötszázezer forint az alapítvány számlájára futott be, háromszázezer viszont postán Farkas Flórián kezébe, amit az ügyész szerint a Lungo Drom elnöke sem tagadott. "A pénz útja ezután követhetetlenné vált: sem a könyvelésben, sem a házi pénztárban nem bukkantunk nyomára."

 

Alapos gyanú volt a pénz elsikkasztására, csakhogy az akkor még másodrendű (mára egyedül maradt) gyanúsított, Paksi Éva azt vallotta, hogy ő átvette a pénzt, és betette a házipénztárba. Ott pedig az összekeveredett a Lungo Drom többi alapítványának pénzével. A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság végül a nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntette, mert nem sikerült olyan adatokat beszerezni, amelyek Paksi Éva állítását megkérdőjelezhették volna. A pénz az év végi pénztárzáráskor sem került elő. Hegedűsné dr. Nagy Ágnestől megtudtuk, hogy a nyomozás végén Paksi Éva azt állította: a ´94 novemberében elküldött háromszázezer forint 1997 augusztusában bukkant fel a pénztárban.

 

A Farkas Flórián elleni vádpontok közül így egyrendbeli hűtlen kezelés és kétrendbeli számviteli fegyelem megsértése maradt. Az elnök az utóbbit az általa megbízott könyvelő kisebb hibájaként minősítette, Hegedűsné dr. Nagy Ágnes ügyész szerint viszont a Hosszú Út Alapítványnál nem is volt könyvelés. Egy, a praxisában példa nélküli esetet említett lapunknak: az 1991. október 29-én alakult Hosszú Út Alapítvány a vizsgálat során bemutatta naplófőkönyvét, pontosabban egy főkönyvet, amelynek borítójára a Hosszú Út Alapítvány neve volt ráírva. Csakhogy a naplófőkönyvben az APEH 343/1990. számú hitelesítése szerepelt: a hitelesítés az alapítvány megalakulása előtti év augusztus 28-án történt. A Hosszú Út Alapítvány neve alatt benyújtott dokumentum ugyanis Farkas Flórián korábbi (még a kommunista időkben létrejött) szervezete, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége egyik alapítványának naplófőkönyve volt - tudtuk meg az ügyésznőtől. (Farkas Flórián 1989-től az MCDSZ főtitkára volt.)

Ilyen könyvelés birtokában érthető, hogy az alapítványok aggódtak az ügyészségi vizsgálat miatt. Többszöri kérésük ellenére sem adták ki számukra újból saját dokumentációjukat (dr. Kukri Éva, a vizsgálatot akkor folytató polgári szakos ügyész szerint az ügyészség ezzel a szokásos védekezési módot, az utólagos módosításokat akarta megakadályozni), de helyben betekinthettek saját könyvelésükbe. Dr. Kukri Éva szerint a papírokkal való másfél órás együttlét után az iratcsomagon látszott, hogy megbontották, valószínűsíthetően beletettek dolgokat. Hegedűsné dr. Nagy Ágnes pedig elmondta lapunknak, hogy ezt tanúvallomás is bizonyítja.

 

 

Farkas Flórián a börtönműltja, és 30 évre titkosított kegyelme

 

Farkast többször elítélték, börtönben is ült, ám a legdurvább az, hogy mikor az 1990-es évek második felében bíróság elé akarták állítani sikkasztás és hűtlen kezelés miatt, nos, ekkor egész egyszerűen  köztársasági kegyelemben részesült.

Előzmény: mivvann (5430)