Ünnepelni sem könnyű, erről beszéltünk tegnap is a temetőben, ami szép megemlékezés volt a dicső napokra. Ma a helyi ünnep felé menet megint alig láttam zászlót az épületeken és kokárdát az embereken, lehet hogy túl igényes vagyok, de nemzeti ünnepen külföldön járva zömmel zászló erdők fogadnak.

A Tétényi csata emlékműnél a gyerekek és a gitáros trió hangulatos műsora után Kedves Gyula hadtörténész épp az ünnep  kiüresedéséről beszélt, amikor a tömeg hirtelen megcsappant, a levonuló gyerekeket szüleik zömmel azonnal hazavitték, csapódó autóajtók, beinduló motorok. De a koszorúzók között is számos olyan volt utána, akik azzal a lendülettel, ahogy visszajöttek, mentek is. Pedig már csak a Szózatot kellett volna megvárni.

A koszorúzás formalitásán is változtatni kellene, az iskolák, óvodák tömkelege helyett most már egy ideje a helyi oktatási intézmények egy közös koszorút helyeznek el. A civil szervezetek, cserkész csapatok azonban bő tucatnyit. A pártokat már nem említem, mert abból baj lesz.

A temetői séta, vagy a Klauzál fáklyás menet lehet talán az út az őszinte átélés felé.