Megintcsak azt mondom, hogy szerencsére nekem semmi ilyen élményem sem volt.

Nemhogy igazoltatásra nem emlékszem, de arra sem, hogy bárki kérdezte volna, hogy honnan jöttem és hova megyek...

Rengeteget jártunk Jugóba, mert a határtól számított 20 (50?) km-es övezeten belül laktunk, így jogosultak voltunk ún. kishatárátlépési útlevélre, ami (elvileg) a határ által szétszakított családok kapcsolattartását segítette volna. Ezzel az útlevéllel egy évben valami 20 alkalommal lehetett átlépni a határt, egy alkalommal legfeljebb 2 hetes időtartamot töltve a másik oldalon.

Persze elvileg nem lehetett volna a határtól 50 km-nél messzebbre menni. Mi mégis mindig ilyen útlevéllel mentünk a tengerpartra, de soha semmilyen hatóság sem kért tőlünk okmányt a tengerparton, mert ha kért volna, akkor azonnal lebuktunk volna.

Nálunk mindenki így utazott, ismerettségi körömben se hallottam akkoriban soha olyat, hogy bárkitől kérték volna az útlevelét a tengerparton.

(Nyilván nem vizeltük oldalba a helyi rendőrséget, de nem voltunk nagyon visszafogottak, nyaraltunk, mint sok ezer más fiatal.)