"De azért a jelenség maga, hogy a normális srácok nem jönnek be a nőknek - legalábbis a tini-kora húszas korában - azért az ott van. Egyre injkább."

 

Pontosan erről, illetve ennek az okáról szól a cikk, a folytatását is érdemes szerintem elolvasni, talán mégjobban leírja a problémát (nem puffogva és durrogva rajta, hanem józanul átgondolva):

http://www.ferfihang.hu/2013/02/28/a-randizas-alapjai/

 

"A legcsúnyább irónia ebben az egész helyzetben az, hogy ez a fajta társadalmi agymosás sokkal nagyobb hatással van a normális, jóindulatú férfiakra, mint a söpredékre. Csodálkoznak a jófiúk, hogy a nők a rosszfiúkat szeretik – azért, mert a “rosszfiúk” már gyerekkortól leszarják, hogy a tanító néni szerint a lányokkal szépen kell bánni. Ők antiszociálisak, tehát nem hat rájuk a nőket piedesztálra emelő korszellem, ezért nem fognak megalázkodni a nőkkel szemben. A nők ezt úgy fogalmazzák meg – ha egyáltalán veszik rá a fáradságot -, hogy a jófiúk unalmasak, nincs bennük semmi kihívás (hogyan is lenne, ha a nő első szavára akár kútba is ugranak), míg a rosszfiúkban van valami izgalmas (az, hogy van saját gerincük és golyóik, amit nem nyújtanak át tálcán az első randimeghívással."

 

A csajozótanfolyamokkal kapcsolatos megjegyzéseddel egyetértek. Szerintem ezt a problémát nem lehet külső hatásra feloldani, egyedül az ember maga tudja orvosolni.

Ugyanúgy küzdök a problémával, mint a legtöbb ember itt, és nekem is éveken át tömték a fejem a "nagymamás" tanácsokkal az idősebb nők, meg a barátoknak képzelt nők: "majd eljön az igazi, csak ne légy türelmetlen", "te mindent jól csinálsz, a világ van eltorzulva", "ne hibáztasd magad, mindenki hülye körülötted, csak te vagy a helikopter", "a szüzesség tiszteletreméltó", és basszus, el is hittem ezeket az estimese-vetítéseket, miközben ők ugyanúgy keféltek a "rosszfiúkkal".

Érdekes módon sokkal több eredményt értem el úgy, hogy alapjaiban megváltoztattam a nőkről kialakított véleményem. És nem, ez nem azt jelenti, hogy lenézem őket (ez a másik csapda szerintem, amibe megkeseredetten át lehet esni az imént említett "első csapda" után), csak egyenrangú partnerként kezelem őket, nem földi angyalként. Fel kellett ismernem, hogy ha tényleg minden más tényező rendben van velem (nem vagyok buta, nem büdös a szám, jól nézek ki, és futja zacsóslevesre is), akkor bizony a fejemben van a probléma, nem máshol, és nem puffogni kell rajta, hanem átgondolni és átalakítani a világképem.

 

És én hiszem, hogy úgy is lehetsz magabiztos jópasi, hogy nem kell emellett taplónak lenned. Nem csak végletek vannak.