Tényleg örülök, hogy elolvastad, és látom, hogy az utolsó szaváig értelmezted is az írásomat, köszönöm. Hálám jeléül megerőltettem magam, és ma reggel korábban indultam el, hogy elkészíthessem neked a képeket. Tényleg nem akarok ilyeneket fotózni, filmezni, ezt is csak egy napig teszem elérhetővé. Téged felhatalmazlak arra, hogy letöltsd és megtartsd a képeket, akit még érdekel, az nézze meg ma online.

A poén az, hogy már van választási lehetőségem, és kifejezetten azért indultam a vonat felé, hogy a Villával való évtizedes évődésünk és iránta érzett tiszteletem jeléül az általa preferált módust használjam, a vonatot. A reggel nyolc órás Lepsény-Köki járatot céloztam meg, ami az utóbbi száz évben Budatétény első interkontinentális kapcsolata. Bár a célállomáson nincs tömegközlekedési kapcsolata, egy rollerrel könnyen túlteszi magát az ember az ilyenen. Kormányunk óriásplakátokon is hirdeti a direkt erre a vonalra beszerzett motorvonatok dicsőségét. Nos, a mai napon egyszerűen nem fértem fel a vonatra. A rollerem és a testem még igen, a táskám már nem. Álltak az emberek a kettő helyett egy tagú motorvonat üléssorai közt és a peronokon mint dobozban a füstöltheringek.  Úgyhogy inkább leszálltam, visszarollereztem a hegyre - azt hiszem, a mozgássérült szakasz végére ezzel pontot is tehetünk, már nem fenyeget Alfred invertált anyagcseréje - és autóval közelítettem meg mai úticélomat Pesten.