Fridli Zoltán

Egy kép, mi mesél

Fújja arcom hajnali langyos szél,
Fülembe súg, s hozzám beszél.
Egy kép, mi szerelemről mesél,
Ami mára már, a múltról regél.
Míg szív dobban, mindig remél.

Álmodtam, avagy megéltem?
Alszom, ébredek, s nem értem,
Szeretetem, soha nem mértem,
Az Úrtól magamnak nem kértem,
Ad, ha megérdemlem, így véltem.

Többet elvett belőlem, mint adott!
Életem fő fénye, magamra hagyott,
Ettől lett a szívem félholt, s fagyott,
Rá, hatalmas, fehér jéghegyet rakott,
Lepelnek, szívem, gyászruhát kapott.

Valaki szívemből egy darabot lopott,
Cserébe édes szerelemfényt hozott,
Szívem-lelkem, vígan táncot ropott.
Szerelmes képet őrzöm, nem kopott,
Mégha az élet, a sötét oldalra is dobott.