Kováts Péter /Skorpió/
Párbeszéd „Veled”
Én itt – Te nem tudom,
tán alszol vagy gondolkozol.
S most szólok, szólok Neked!
és tisztán hallom a feleletet.
Szeretetsz-e mondd,
-Igen szerelmes vagyok.
Kit szeretsz - ha nem titok
-Téged! hát nem érzed?!
De igen, - és mégis,
mégis kérdezem,
miért mondd! Miért?
-Nem tudom, csak úgy.
De mégis miért?
Hiszen a levegőt
én is úgy veszem,
és én is úgy beszélek,
alszom és eszem,
sírok és nevetek mint más!
Te szólsz:
-Nem! Másért szeretlek.
S én kérdezem: mégis miért?
Ismersz?
-Eléggé nem! Nem tudom.
-Csak látlak, érezlek!
De hátha őrült vagyok!
s a gondolataim kegyetlenek!
-Most már nem számit,
-ilyennek szeretlek.
Nem számit?! Nem?
Őt is szeretted, s a múlté már!
Azt hiszem Te nem tudod!
Nem érted! mi is a szerelem!
De te nyugodtan szólsz.
-Az más. Az volt,
-Téged szeretlek most.
S most fordítasz, és visszakérdezel,
-és te kedvesem szeretsz-e engem?
Igen. Azt hiszem.
-Azt hiszed? ÉS MÉGIS MIÉRT?
Mert szeretsz szerelmesen.
-Ezért? Csak ezért?
-S ha nem szeretnélek?
Elfelejtenélek,- azt hiszem.
-Elfelejtenéd? csak úgy egyszerűen?
-Akkor ez nem igaz szerelem.
De igen!
Ma, holnap és holnapután,
mert ha összegyűrt álmaim
s a kétségbeesett vágy
téged sehol sem talál
az enyészetté leszek már.
És nem tudhatod te sem
Hogy az mit érzel
Valóban szerelem
-De igen én biztosan tudom!
Hogy nem felednélek
Csak úgy egyszerüen.
Nem! Kérlek várj!
Most szép, most új, most érdekes
Mert más, mert …
Most hiszed ez örök
Még nem volt baj semmi,
Nem akartad próbára tenni
És esküszöl, ez a szerelem?
-Igen! Én ezt igy hiszem
-Vagy gondolod csak úgy
-Neked adtam volna a testem?
Ó hát ezért?
De hisz én is adtam,
A testem – ahogy mondod,
Vagy csak nő adhat ilyet?
Vagy csak áldozat volt
A szerelem oltárán, igen?
S Te azt mit én, nem érezted?
Nem együtt voltunk?
Nem együtt akartuk?
Csak Te adtál nekem?
És erre már nincs válasz
Csak mély csend, ami körülvesz.
Én itt, -- Te valahol,
Tán alszol, vagy gondolkozol,
Beszéltem hozzád,
s te bennem válaszoltál.
