Harmatta János

A Grál-legenda iráni forrásai

In: Antik Tanulmányok XXXVIII/1-2 (1994), 165-9.

 

 

Tanulmányának elején Harmatta mindjárt leszögezi, hogy a Grál-legenda „különböző eredetű mondakörből vagy mondai elemből” alakult ugyan ki, s hogy ezek közül a legfontosabb az Arthur királyról szóló legenda, de ugyanakkor azt is kétségtelennek kell tartanunk, hogy a kelta eredetű hagyományból „a Grál képzete és a hozzá kapcsolódó történések nem magyarázhatók meg”.

Wolfram von Eschenbach Parzivâl c. művéből indul ki, amely szerint a német verselő egy Kiôt nevű provanszál költőtől vette át munkájának anyagát. Eschenbach utal arra, hogy ez a Kyôt egy „wol bekant”, tehát közismert mester, aki ötleteit maga is egy Toledóban talált, Flegetânîs nevű pogány szerző írásából merítette. A kutatásnak sok fejtörést okozott a rejtélyes Kyôt személyének tisztázása, noha J. Wackernagel már több mint száz éve felismerte, hogy ez az elnevezés Guiot de Provins trubadúrra, Eschenbach kortársára vonatkoztatható. (A transzliterációra példaként említi Harmatta, hogy Chrétien de Troyes Guingueron névalakját Wolfram Kingrun formában írja át.)

 

Mint Eschenbach művének záró soraiból kiderül, Kyôt/Guiot a maga elbeszélését Chrétien de Troyes Li contes del Graal-ja után írta, és kritizálta benne kollégája előadását, amely szerint Parszifál nem térhetett vissza még egyszer a Grál várába. Feltűnő, hogy a Parzivâl rendre olyan földrajzi névalakokat használ, amelyek ismeretlenek a korabeli európai irodalomban, és csak keleti forrásból származhattak: ilyen többek között az indiai Tribalibot, a Tabronit helynév vagy a Zazamank országnév. Eschenbach ilyen irányú ismeretei azonban olyan gyengék voltak, hogy még a Persidâ névalakot is különválasztotta a Persiâ-tól, és városnévként fogta fel.

 

De vajon ki lehetett az a titokzatos személy, akinek irományait a francia költő Toledóban megtalálta? Eshenbach szerint ezt az arab betűkkel író rejtélyes embert Flegetânîsnak hívták, és asztrológiai vagy asztronómiai szemszögből közelített a Grál-legendához. Többen felismerni vélték, hogy neve az asztronómust jelentő perzsa fäläk-dan szóra vezethető vissza. A Grál-történet e vonulatának a gyökerei tehát Perzsiában keresendők.

Ezen a nyomvonalon indult el Harmatta. Nagy érdeme, hogy Parszifál mondai alakjának az előképét megtalálta a Dādastān-i dēnīg c. perzsa műben. Ebben a történetben a lakott földrész hét halhatatlan uralkodója közül az elsőt Gēhmurt-nak, az utolsót pedig Gaēvani-nak hívják. Az előbbi névalak Perceval apjának, Gahmuret-nek, míg az utóbbi Arthur unokaöccsének, Gāwān-nak a nevére hajaz. Időrendben kettejük között szerepel Kay Xusrō (Khoszroész), a mítikus Kayanida-dinasztia legjelesebb képviselője, akivel Harmatta magát Parszifált azonosítja. A párhuzam a két mondai személy között részletekbe menően még kidolgozásra vár, de igen feltűnő, hogy míg Huszrau (Xusrō) fiatal korában színlelt együgyűségéről volt ismert, addig Wolframnál is kifejezetten buta figuraként jelenik meg Perceval. Harmatta – bár az etimológiát elveti – utal rá, hogy Parszifál feleségének, Condvirâmûrs-nak a nevét is ’butaságot megbocsátó’-ként (*Kondvīr-āmurz) magyarázta Walther Hinz Persisches im „Parzival” c. tanulmányában (Archäologische Mitteilungen aus Iran, új sor. 2, 1969, 179.).

A pré-zoroasztriánus Kayanidák mítikus dinasztiájának személyneveit és a Kay címet Pērōztól kezdve a Szászánida királyok is viselték. Így a mítikus Kay Xusrō-nak is volt egy bizonyíthatóan létező történeti Kay Xusrō megfelelője, a híres I. Xusrō, a Szent, azaz Anōšruvān/Anušīrvān (Kr. u. 531–79). Harmatta szerint a későbbi epikus hagyományban az egyik Huszrau vonásait könnyen átvihették a másikra, másrészt az, hogy „Parzivâl”, eredetileg nem is igazi személynév, csupán jelző: *Pārsī vard ’perzsa hős’ (az északnyugat-iráni –rd- > -l- hangzóváltozásra vö.: Mírdád > Mílád). „Így valószínűnek látszik, hogy Parzivâl a Grál-legendában az iráni epikus hagyomány Kay Xusrō alakját képviseli” – állapítja meg végül.

Szó szerint idézzük Harmattát: „Az iráni vallásos hagyomány szerint a Kayanidák egy csodálatos várban éltek, amelynek hét körfala aranyból, ezüstből, acélból, bronzból, vasból, kristályból és drágakövekből volt, s bennük a táplálék és a források vize az embereket halhatatlanná tette. Ha egy idős ember belépett a vár egyik kapuján, a másikon tizenöt éves ifjúként távozott. Az uralkodó vitázeivel boldogan, dicsőségben, hűségben és kegyességben élt ott, halhatatlan volt, és nem öregedett. E várban őrizték Kay Xusrō csodás erejű tálját, amelyben látni lehetett az egész világot, s amelynek csodatevő ereje mindig a tavaszi napéjegyenlőség napján újult meg. A jót és az igazat képviselő Kayanidáknak azonban a turániak személyében veszélyes ellenségeik voltak, akik mágiával építettek maguknak csodás várat, amelyet száz oszlop tartott, s olyan magas volt, mint ezer ember, s éjjel-nappal állandó fény világította meg.”

 

Az elmondottak alapján:

1.) KANGDEZ, a Kayanidák vára = MONTSALVASCH, a Grál várkastélya 

2.) Diz-i Rōyīn, a turániak Rézvára = CHASTELMARVEIL, Klinschor varázsló vára

3.) Kay Xusrō csodás erejű TÁLJA = GRÁL (mindazonáltal ez utóbbinak az etimológiája lehet *sang réal)

 

A továbbiakban Huszrau táljával foglalkozik Harmatta:

 

„Párizsban, a Bibliothéque Nationale-ban őrzik Franciaország egyik legtiszteltebb nemzeti kincsét, az ún. Xusrō-tálat, amely a sāsānida nemesfémművesség legkiemelkedőbb alkotása. Ez egy 30 cm átmérőjű lapos arany tál, amelynek közepét nagy hegyikristály díszíti, amelyre Xusrō Anōšruvān trónon ülő portréja van rávésve, körülötte pedig 3 sorban 18-18-18, piros, fehér és zöld drágakövekkel berakott kerek áttörés helyezkedik el. Minthogy a 3 sorban elhelyezett 18-18-18 áttörés 6 körcikkre tagolja az edény felületét, amelyekhez hetedik felületi egységként a középre beillesztett, Xusrō Anōšruvān portréját tartalmazó hegyikristály jön hozzá, a tálnak olyan felületi tagolódása jön létre, amely pontosan megfelel a 7 világrészt magában foglaló iráni világképnek. A tál nyilvánvalóan uralkodói szimbólum, amely a hét világrész felett uralkodó király (haft kišvar xvadāy) ideáját juttatja kifejezésre. A Saint-Denis-i apátság krónikái szerint a tálat Kopasz Károly karoling uralkodó adományozta az apátságnak 877-ben, ennél az időpontnál tehát korábban kerülhetett a Karolingok birtokába.

 

A tál talpgyűrűjének belső oldalára feliratokat karcoltak be, éspedig 5 pehlevi (középperzsa), 1 hephthalita és 1 arab feliratot. Ezek segítségével tisztázni lehet a tál történetét. Készült Xusrō Anōšruvān számára, s a sāsānida šāhān šāhok féltett kincsei közé tartozott, amelyet az utolsó sāsānida, III. Yazdgird az arabok elől menekülve is magával vitt keletre, Nišāpurba, ahol Ādur Burzēn Mihr szentélyének ajánlotta fel, de azután mégis magával vitte tovább Mervbe. Tragikus halála után a tál egy hephthalita előkelő, a török nevet viselő Irk Är birtokába jutott, majd Badghēs, a hephthalita fejedelmi központ elfoglalásánál az arabok kezébe és a kalifa kincstárába került. Így küldhette el Harun al-Rašīd kalifa valamelyik követségével Nagy Károlynak ajándékba.

 

Számos forrás bizonyítja, hogy a késő sāsānida uralkodók rendkívüli érdeklődéssel viseltettek az asztronómia és az asztrológia iránt. Xusrō Aparvēz (II. Xusrō) trónját is a világot, a 7 világrészt, az égboltot, a zódiákust ábrázoló szimbólumokból állíttatta össze. Ebben a szellemi közegben alakultak ki a Xusrō-tálhoz fűződő képzetek is, amelyek azután a Grál ideájához elvezettek. A Grál-legendának, pontosabban iráni forrásának tehát volt tárgyi háttere, a Xusrō-tál, amely azután Harun al-Rašīd kalifa ajándékaként eljutott Franciaországba. Lehet, hogy erről Flegetânîsnak, a Toledóban talált írásmű szerzőjének tudomása volt, legalábbis azok a szavai, amelyek a Grál őrzését most már a kereszténység kötelességévé teszik, erre engednek következtetni.”