A c- kezdetű ide tartozó szláv szavak a /cigl/ ejtésű német Ziegel közvetítésével származnak a latinból. A németben pedig ugyanúgy szótag értékű –(e)l lett az ő régi –ilo kicsinyítő képzőjükből, így két következtetés adódik: a második szótagi magánhangzó eltűnése független a látszatra hasonló magyar jelenségtől, illetve a német esetén is három szótagos latin tegula előzménnyel számolgatunk, mert a végződés hasonlít az ónémet –ilo alakulására.

A magyarra szvsz. sokkal inkább hatott a középkori kancelláriai latin (természetesen a szláv-német közvetítésű egyházi latinon felül), mint a vulgáris, hiszen az már a magyarok bejövetele előtt jóval eltűnt innen (l. román szó alább). A Horger-törvényre azért lehet hivatkozás, mert egyébként megmarad az -u-, vö. cédula, fabula, formula, kánikula, pirula, regula. A tábla ás a tégla az, amelyikből kiesett, így úgy tűnik, a XV–XVI. sz. határa (tábla: 1405 k., cédula: 1517) az a pont, amikor a latin átvételeknél már a köznyelvben nem érvényesül a két nyíltszótagos tendencia.

Egyébként a latin tegula is folytatódik a spanyolban mint teja, a portugálban mint telha, a franciában mint tuile, az olaszban mint tegola. Sőt az angol tile is erre megy vissza az óangol tigele alakon keresztül. És az albán tjegull is.

A román ţiglă viszont szintén a németből van. A szlovák tehla ’tégla’, szerb-horvát tegla ’korsó’ jerkieséssel számolnak, mert ide először tegъla alakban került be a latinból (a régi szlávban rövid /u/ nem lévé, azt /ъ/-rel helyettesítették). A magyar irodalom azonban a szlovák szót magyar közvetítésűnek tartja.