Elmaradtam, miközben túl vagyok két közgyűlésen és egy Bakancsos Bálon. A Bélkő környéki kék az idők során többször is változott. Amiről tudok.
A legelső fellelhető kék nyom, ez még nem OKT, csak kék, a mostani Kolacskovszky-forrástól É indulva az Alsó-erdőnél fordulatot téve felkapszkodott a János-hegy csúcsa alá(ÉK), ahol elérve a Kő-utat (bányaút, ma itt megy a tanösvény) lényegében azon jutott fel a Bélkőhöz. Pontosabban attól D, majd K haladt el és a Bél-kő-nyaknál a mai S jubileumi körtúra nyomvonalán haladt a Zöld-rétig, ahonnan a mai kéken az Őr-kő felé. Ez a háború előtt és utáni években volt érvényben. Kisgyerekként egyszer végig mentem rajta, de kevés emlékem van róla, inkább az Apátságról, mert ide jártunk búcsúra igaz többnyire szekéren. De a forgatag és a kocsikázás jobban bennem maradt.
A 60-as években a bányászat fokozásával (ekkortájt indult a hegy eredeti csúcsának lebányászása) a nyomvonalat délebbre tolták. A kéktúra kijelölésével a mai Kolacskovszky-forrástól a patak nyomvonalán a János-hegyet D kerülve jutott el a Disznós.kúthoz, majd innen a Bél-kő-nyakon át az előbbi nyomvonalon Őr-kőre. Ez a 60-as évek útvonala volt. Ekkorra már ki lett építve az előbb említett Kő-út, mint bányaút. Ezért is terelték el róla a túrautat.
Újabb változás 1975-ben történt, amikor a forrástól ismét az Alsó-erdő felé haladt, csaknem a mai OKT nyomán az Apátsághoz. Ez van az alsó 75-ös térképen. Innen meg tovább a térképed szerint a Felső-erdőben haladva és a meredeken fel a Bél-kő-nyakba. Emlékeim szerint erre azért volt szükség, mert időközben elindult a Bükki Nemzeti Park kialakítása, aminek a határa a Kolacskovszky-forrástól gyakorlatilag a legelsőként leírt útvonalon lett kijelölve, azaz a köves úton délről kerülte a bányát, majd a Disznós-forrásnál É fordulva a bánya és a Bélkő között lett kijelölve a határ, csaknem nyílegyenesen a Gyári-tóig. (ez már a felső térképeden is rajta van). Nos ezért lettünk részlegesen eltanácsolva erről a területről és az Apátságtól alulról kerültük a bányát. A lilán jelzett Lök-völgyi útszakasz ekkor még nem létezett. Érdekes, ez már megint BNP terület volt, igaz a bányaközelt elkerülte.
A 80-as években is volt egy OKT felélesztő hullám, ugyanis a szakszervezeti és szakmai hátterű turizmus lealkonyultával a kék nem volt annyira felkapott, számos más lehetőség elvonta a figyelmet erről. Másrészt változtak, már akkor is kényelmesedtek az igények. A kéken járás elősegítésére kényelmi változtatásokat vezettek be, többek között szállások, vendéglátó helyek, de főleg tömegközlekedési pontok, megállók, állomások beiktatásával. A mostanit megelőző kéktúra igazolófüzet már ezt az állapotot tükrözi. Ekkor került sor a kék elterelésére Bélapátfalva felé, így lehetőséget adva a busz és vasúti csatlakozásoknak. Ekkor még járt az Eger-Putnoki vasút. Az állomástól akkor még nem a Lak-völgyön lett vezetve, hanem a tó után a már említett lila nyilas úton kapaszkodott fel a Bél-kő-nyakba. Ez az időközben módosult BNP határt követte a mai Spartacus-forrásig, majd innen a korábbi kaptatót. Ennek a kivitelezését az egri túratársak végezték.
A következő években sorra történtek az események. Leállt a cementgyár, leállt a bányászat, majd hossza huzavona után leállt a vasúti közlekedés is. Pozitív volt viszont a természetvédelem előretörése. Tanösvény létesítés, majd a hegy szigorúan védetté nyilvánítása. Ezek eredménye lett az is, hogy a BNP kérésére a kéktúrát a Lak-völgyön át ki kellett vinni a Katona sírokhoz, ahonnan a Zöld-rétet érintve, nagy ívet leírva jut el Örvény-kőre. E nagy kanyar oka végül is ugyanaz volt, mint a kerülőé. Természetvédelem és bemutatás. Emlékszem, hosszas győzködés eredménye volt, hogy ez a kanyar bekerült, aki ki akar menni a tetőre, az ne csak a tanösvényen, hanem ÉK felől is megtehesse. A fő érv az volt, hogy bár a Jubileumi sárga adja a lehetőséget, de a kéket járók saját jogon is élvezhessék az addig láthatatlan panorámát. Ez az érv nyert.
