Ha már így a nyilvánosság elé került ez a vita, kívülállóként csak az érdekesség kedvéért kérdezném: ha lik van a két ház közt az nem két ház? Mintha tőled is hallottunk volna olyasmit, hogy a hatósági és önkormányzati munka nem egyéni ízlés, hanem szabályok alapján zajlik, nálunk a lakótelepen is egy tömböt alkotnak a szomszédos házak, de tényleg csak egy denevérnyi rés van köztük, külön van a bejáratuk, lépcsőházuk, és más a házszámuk. 

Hogy valami egy ház-e vagy kettő, azt annak idején úgy próbáltuk megkülönböztetni, hogy ha a kettő közül bármelyiket lebontanánk, a másik önmagában is komplett ház maradna-e falakkal, vakolatokkal, de legalábbis magában megálló és tömör külső falakkal.

Jónéhány évvel ezelőtt Hágában láttam egy fontos főutca felújítását. Hatalmas bevásárlóközpontokat és egyéb nagy betonépületeket építettek, aztán kis holland házikók homlokzatait aggatták rá. Amsterdamban laktam is olyan szállodában, ami egy ilyen kidűlt-bedűlt falú keskeny ház volt, mielőtt beléptem, és mikor bent voltam, akkor már egy szokásos, tágas szállodában találtam magam. Ott is össze voltak vonva a terek több homlokzat mögött.

A vitátokból egyébként nem értettem - nem mintha értenem kellene -, hogy végülis az adott utcában milyen beépítést képzelnének a városunk képét megálmodó emberek, mi a probléma a megépíteni kívánt házakkal, és hogyan kellene az óhajtott városkép felé haladni. Nem tudom, cél-e, hogy a lakosság értse ezeket a folyamatokat, lássa a jó és a rossz példákat, magyarázatot kapjon, hogy a jó miért jó a rossz pedig miért rossz, de azt hiszem, képes példák sokat segítenének.

Nem lehet könnyű dolgotok, mert azért igen nagy elkötelezettség, elszántság és odaadás kell ahhoz, hogy valaki bármit is szeressen Budafok-Tétény városképében, és elképzelni is nehéz olyan intézkedéseket, irányelveket, amiktől egyszercsak széppé válna a városkánk. Én például a helyi kő és a pincék vizuális dicséretében látnám a lehetőséget, de ez nyilván nem egy gyakorlatias vágy, különösen, hogy mindenhol megy szét a helyi kő, omlanak le a belőle épített falak. Azt meg Párizsban láttam, mikor hetente repülővel utaztam oda, hogy ott is ilyen kőbányák övezik a várost, ott is mállottak a kőépületek, és ők nagyon sok munkával és pénzzel tárták fel a kőépületeket, és stabilizálták a málló anyagot. Szerencsém volt, mert épp a Notre Dame és a Pont Neuf megújulásának lehettem tanúja. Nem sokan osztják azt a furcsaságomat, hogy a nyers betont is szeretem (jobban, mint a tákolt betonra nagy résekkel ráaggatott műkő lapokat, amik közt felgyűlik a kosz, a bogár és az egér), Párizs ilyen szempontból is jó hely volt, mert sok szépen kivitelezett, és rendszeresen gőzborotvázott betont is láthattam, és persze sok olyat is, ahol mozaik borította a betont. 

Sok sikert és kitartást kívánok nektek Budafok-Tétény szép arcának kitalálásához és megteremtéséhez.