Sík Sándor

 

Újévi reménykedés

 

Hóval jöttél, fiatal esztendő, 
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő. 
Napos és fehér, - ó ha az is volnál, 
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!

Szép hó, fényes, hűvös és metsző, 
(Az üdvös értelem rokonának tetsző) 
Jó melegítő, tiszta fehérség, 
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!

Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg, 
Holt-eleven szíve hátha fölenged. 
Kripta-ürén a kifagyott mélynek 
Hátha még pihegő magok is élnek.

Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is! 
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is, 
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő. 
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?

Hátha te lennél az, aki elbontod 
Fejünk felől a fekete boltot, 
Butaság fekete fellegei gátját, 
S eget érhet újra az igaz imádság.

Kiálts, ne hallgass, igazak imája, 
Hallja az Isten, hallja, kívánja! 
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre, 
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!

Nektek is, népek gyilkosai, balgák, 
Kiérzi az Isten szívetek hangját. 
Amit kimondani magatok se mertek, 
A szegény nyomorult, vacogó lelket.

Bélpoklos hazugság üvöltésén által 
A pőre szív az, mit az Isten áthall: 
"Ments meg, ó ments meg magunktól minket, 
S átkozott magunktól szegény mieinket!"

Ó hallom, hallom az ember hangját, 
Élők és hullák sírják, sikongják: 
"Kit ember-okosság beteg ördöggé tett, 
Mentsd meg önmagától az emberiséget!"

Fekete földön újévi fehérség: 
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység. 
Isten, éveket, szíveket teremtő, 
Teremtsen újjá ez az újesztendő!