Amikor én kisgyerek voltam, Szamosszegen laktam, anyai nyagymamám meg Tiszacsegén.

Szamosszeg Nagydobos vasútállomástól még 5 km-re. Amikor utaztunk, először valahogy eljutottunk Nagydobosra (többnyire a szomszéd bácsi lovasszekerén). Már ott kezdődtek az izgalmas dolgok, sorbanállás a pénztárnál, a pecsétnyomóval püföli a néni a kéregjegyeket, aztán jön a gőzös. Többnyire Mátészalka felé indultunk (néha Vásárosnamény fele, amikor úgy volt jobb a csatlakozás), és Nyíregyházán történő újabb átszállás után tovább Görögszállás-Ohatpusztakócs felé. Már akkor is huncutok voltak a mozdonyvezetők :-), átszálláskor a vágányok között kellett közlekedni, nem voltak aluljárók, +55-ös peronok, sokszor ránkeresztették a gőzt. Nem annyira a gyereknek, inkább csinos anyjának.

Szerettem a lehúzott ablakon kinézni, szinte mindig belement a szemembe a mozdonyfüstből egy koromszemcse, akkor volt sírás, míg szegény anyám kiszedte a zsebkendő sarkával. Volt, amikor motorvonatra szálltunk át Nyíregyházán, akkor a kalauz által olykor nyitvahagyott ajtón nézem kifelé előre a vezérálláson át. Később, egyszer gimis koromban egy ugyanilyen motor vezetője megengedte, hogy mellette utazzam, és végigbeszélgettük az utat. Akkoriban az a 90 km három órás út volt. Jó volt nagyon, megtanított a jelzőkre, forgalmi okosságokra. Később, mikor hozzájutottam egy F1-hez, megtanultam az egészet, és amikor ablaklehúzós jó idő volt, kizárólag jobb oldalon, kikönyökölve utaztam, szinte együtt vezetve a vezér úrral :-) Hajjj...