sbojan Creative Commons License 2014.12.16 0 0 107099

No, nem bírtam holnapig várni (bár már egy óra sem volt addig :-), így kimentem s mentem vele egy kicsit.

Mentem 1-2 kilométert, leállítottam 1-2 percre majd megint elindultam - ezt megcsináltam vagy 3-szor, 4-szer összesen. Aztán az egyik lassú kigurulásomnál, amint a piroshoz közeledtem alig 35-40-nel, hirtelen kigyulladt a motordiagnosztikai lámpa. Gondoltam, az út közepén csak nem hagyom a kocsit, meg már csak 2 percre lakom, továbbmentem, s erre alig fél percre a diag lámpa kigyulladását követően meglódult a kocsi - azaz visszajött a turbó (persze a diag lámpa nem aludt el.)


A kocsi szeptember eleje óta van meg - nekem nagyon szimpatikus a motorja (eddig, mert most kétségeim támadtak.)

A két literes benyás 307-esemhez képest ez elképesztően rugalmas (pedig az sem rossz), hihetetlenül könnyen megugrik, s mivel már 1400rpm-től megvan a teljes turbónyomás, ezért igen lendületesen lehet vele autózni.

Az elején szoknom kellett a szívó benzineshez képest, hogy itt nem szabad a kuplunggal játszani - ha elindulok, akkor amilyen gyorsan csak lehet, le kell vennem a lábamat a kuplungról, mert a csúszatást nem szereti, ugyanis alacsony fordulatszámnál (144 körül, ugye) hol beindul a turbó - hol leáll, így dadogósan lehet vele haladni. Ellenben ha csak a gázpedállal játszom, akkor folyamatos a gyorsulás, nincs rángatás.

Fogyasztásra is korrekt, városban 60-at mutató óránál (ami nyilván lassabb a valóságban) 3,5-3,9-t mutat a komputer (persze csak tempomatos, folyamatos haladásnál). mindenestre ugyanazokon a városi utakon cirka 1,5 literrel kevesebbet eszik, mint a 307SW-m (3 hónap tapasztalata alapján. A teljes éves ciklus lesz persze az igazi.) A gyorsításokkor igencsak megugrik a fogyasztása (önmagához képest), szóval ez a rákfenéje ennek a motornak fogyi szempontjából.

Amit még tapasztaltam, hogy most, hogy hűvösebb idők járnak, 8-10 kilométer is kell neki a bemelegedéshez.

Előzmény: Jena307 (107096)