sbojan Creative Commons License 2014.12.16 0 0 107092

Szevasztok!

 

C4 Picasso 1.6 THP

"Kicsit" más típus, mint a 307, de a motor felépítésében hasonló, ezért merészkedem tőletek kérdezni (no, és a még mindig meglévő 307SW-m által "feljogosítva" :-)

 

Szóval a problémám az, hogy kigurultam az autópályára, hogy megnézzem egy pár kilométeres szakaszon, ráz-e a téligumim (a 307-esnél ezt minden kerékcsere után meg kellett csinálni, mert volt pár alkalom, amikor a gumicserét követően rázni kezdett a kocsi autópálya-tempónál.)

Felmentem 150-ig - nekem ez bőven elég, aki ismer, tudja, hogy ennyivel én nem igen fogok járni - szerencsére semmi probléma nem jelentkezett. Ott!

De amikor visszajöttem a városba, már az első lámpás kereszteződésnél feltűnt, hogy állóhelyzetből mennyire nehézkesen indul meg a kocsi gázadásra. Sajnos később szembesülnöm kellett azzal, hogy egész egyszerűen nem megy a turbóm. Kint, a pályán még rendben működött. (Jelzem, nem állítottam le a motort még véletlenül sem a pár kilométeres "vágta" után, bár ez nem okozhatott volna gondot amúgy sem, mert van benne valami olyan motoros hűtőmegoldás, ami a motor leállítását követően még percekig hűti a turbót.)

Szóval most pánikban vagyok. Új a kocsi s abszolút nem visz rá a lélek, hogy máris szétszedessem. Mint tudjuk, amit egyszer megbontanak... (kivéve, ha szakember csinálja, de garis időszakban nem nagyon van választási lehetség.)

Hibajelzők nem égnek a műszerfalon, sem pittyegés, sem szöveges hibajelzés nincsen. Esetleg valami ötlet?