Ragó: Nehéz erről a névről mit mondani, mert egész Európában adatolható. Végső soron a régi germán Rago személynév áll mögötte, amely az olyan az ógermán *ragin- ’rendelet, ítélet; rendelkező, ítélkező erő, testület; az istenek’ előtagú összetett személynevek önállósult rövidülése, mint a mai német Reiner < Raginher, Reinold < Reginald < Raginwald stb.

A germán hangfejlődés során a szóvégi –o lekopott, így a mai alakokban ez nem eredeti, hanem az adott nyelv által rátett plusz toldalék: kicsinyítő képző, vagy adaptív végződés. Kicsinyítő képző pl. az /ó/ ejtésű francia –ot (Ragot), de a feltehető magyar –ó végződés is. Adaptív, tehát a nevet az adott nyelv szabályos formái közé illesztő elem az –o az olaszban (Rago) és a szlávban (Rago). Ez utóbbi kettő a magyarba kerülve hosszú –ó-vá nyúlik, így megkülönböztethetetlen az eredeti magyar fejleménytől.

A fentiek értelmében mindenütt, ahol germán alapnépesség vagy telepesek voltak, kialakulhatott a név, ha a befogadó közeg nyelvében ismert az –o ~ –ó névképző végződés. Ezek között hipotetikusan ott van a magyar is, de ténylegesen családtörténeti vizsgálat nélkül nem lehet kideríteni, hogy a név kialakulása melyik népességhez köthető.

Mlinkó: keltomán már megelőlegezte a magyarázat alapjait. A név a szláv *mъlinъ ’malom’ szó és a *–ъko kicsinyítő képző kapcsolata. Alapvetően tehát molnárt jelölhetett, esetleg malom mellett lakót. A név elviek minden környező szláv nyelvben kialakulhatott (Mlinko, Mlynko, Młynko, Млинко írásmóddal), de a jelenkorban csak a szerb Mlinko, ukrán Млинко, lengyel-sziléziai Młynko adatolt. A szerb és a magyar adatok elterjedési mintázata azonban megengedi, hogy (részben vagy egészben) a szlovák népességhez legyen köthető annak ellenére, hogy a várt Mlynko alak jelenleg Szlovákiában nem mutatható ki (van azonban Mlynka, Mlynek).  

A Czakó nevet kielégítően magyarázta keltomán a 13070. hozzászólásban.