Csak marketinggel nem lehet ötven-száz éven át az élvonalban maradni, ez kizárt... Ehhez valós teljesítmény kell.

A Rolex amúgy igenis csúnyán megsínylette a válságot, ahogy pl: a Patek vagy JLC is - viszont mivel ők mindig is kizárólag a prémium szegmensbe tartoztak - így azért őket kevésbé. Az Omega, Longines és hasonlók bár kétségkívül készítettek prémium kategóriás órákat is, valójában egyrészt volumengyártók voltak, másrészt eladásaik zöme azért inkább a középkategóriás órákból jött össze - az Omega "mezei" órái nem voltak olyan rettenetesen drágák, átlagembernek (nyugatabbra) simán elérhetők voltak - és ennek megfelelően olyan rendkívüli presztízst sem hordoztak. Elismerően bólogatott a márkanév hallatán a picit tájékozott is - de el nem ájult tőle.

A nagy nevek ezt képesek voltak biztosítani, így őket az olcsón jó minőséget biztosító rizses dömping nem verte annyira földhöz. Azért őket is odaverte, rendesen bicegtek-botladoztak ám ők is, voltak mellényúlásaik is (a Rolex Oysterquartz például egyértelműen üzleti kudarc lett, azért is hagyták hamar abba a gyártását), és a Pateknak, JLC-nek is voltak siralmas üzleti időszakai, a Vacheron igazándiból be is csődölt, többször is, kézről kézre járt...

Mindent összevetve, én abban sem vagyok biztos, hogy a Rolex, Patek, JLC és hasonlók a kiváló üzleti és marketingstratégiájuknak köszönhetik azt, hogy a szakma "vészkorszakát" túlvészelték - egyszerűen kellően tőkeerősek és szerencsések voltak túlélni a szűk esztendőket. Ebben a nagy tartalékok/vagyon melletti relatíve kis méret (így mérsékeltebb működési költség) is nyilván szerepet játszott.