Freehill Creative Commons License 2014.12.07 0 0 22918

Tévedés, hogy "a legfontosabbat" nem érintené! A busz megáll a Honvéd ligetnél illetve a szökőkútnál, ami a város központja, itt állnak meg még a helyi buszok is (az 1, 1A, 2, 2B kivételével azok sem mennek be közvetlenül a vidékibe, néhány perc séta csak!) A buszpályaudvar használata ilyen sűrűségű nemzetközi járatnál vállalhatatlan anyagi terhet jelentene a szlovákoknak, míg az ETO Parknál díjmentesen végállomásozhatnak, sőt még a hosszabb kiállásokat is eltölthetik, nincsenek útban mint ha a vidékiben lennének, és a stadion, sportcsarnok, állatkert, bevásárlóközpont is követlenül elérhető. Valójában éppen hogy a lehető legvonzóbb lett a nagymegyeri járat útvonala, a helyközi járatoknál sokkal jobban feltárja Győrt! (A szlovákiaiak által érintett fontos célpontok közül talán csak a Plaza maradt ki, ahová moziba járnak, bár este úgysincs még járat.)

 

"Csak azért, mert átlépi a trianoni határt, attól még miért nem lehetne igénybe venne államhatárt át nem lévő desztinációban"

 

Ehhez külön engedély kell, hiszen a belföldi közszolgáltatók elől vinné el az utast és a bevételt. Légy szíves nézz utána a "kabotázs" fogalmának a személyszállítási törvényben! (Ettől függetlenül nem lehetetlen a dolog: nincs kizárva, hogy Szlovákiában a jövőben engedélyeztetni fogják a belföldi személyszállítást is. Győri helyi forgalomban túl nagy jelentősége nem lenne 2 óránkénti járatnak, amikor ott a 14-es busz majdnem ugyanazon az útvonalon 10-20 percenként.)

 

(Szokásos kérés: ha nem értesz valamit, először kérdezz, és csak utána ítélkezz légy szíves!)

Előzmény: Trinitatis (22914)