dzsugasvili82 Creative Commons License 2014.12.03 0 0 2300

Elolvastam az új könyvet. Mielőtt valaki okoskodna, elmondom, hogy LLL régi olvasójaként a könyvei színvonalát csak a saját könyveihez mérem, nem érdekel, hogy "de hát XY 100x jobb könyveket ír, miért ezeket a szarokat olvasod?".

 

A történet teljesen a mostanában szokásos kb. értékelhetetlen sztorik sorát bővíti. Ezzel együtt voltak már sokkal rosszabb sztorik is, amiket szabályosan kín volt olvasni, ez most nem volt olyan, egyszerűen csak semmilyen. Kicsit olyan érzésem volt, hogy olvassák valahol azért ezt a fórumot. Sokkal kevesebb volt a töltelék amerikai szereplő a kolostor körül, nem is erőltette a velük való hülyéskedést a szerző, nem voltak idióta kuszálódó mellékszálak teljesen feleslegesen, szerintem a nem párbeszédes történés is több volt. A tibeti lámák már nem voltak idióták (teljesen), mint szoktak egyébként lenni, sőt a csosztimpa szerepében volt egy viszonylag fontos szereplő is köztük. Ugyanakkor szomorú, de pont az LLL könyveket híressé tevő kolostoros sztori üresedett ki mostanra végérvényesen, valóban céliszerű volna inkább hagyni, ha már csak erre futja. Se hangulat nincs már hozzá, se semmiféle kulturális újdonság. 

 

Pár dolgot nem értettem, úgy mint pl. Robert McKinley minek kellett a könyvbe, miért volt az angliás út, hogy lehetett elhitetni egy román szenátorról, hogy valójában hipermilliárdos feltalálózseni észrevétlenül, aki varázsbarlangot építtet a világ túlsó felén, miközben erről senki se tud.

 

Mi volt az a marhaság a mobiltelefonnal, amikor ott pörögtek vagy mi, hogy legyen térerő?! Pár oldallal később már vonalas telóról beszélgetnek!

 

Az amerikás rész is fos a történet elején, szerintem LLL keveset járhatott arra, mert ezek a szakaszok minden könyvében iszonyat jellegtelenek. Azt se írja le, mikor hol járnak, melyik városban vagy egyetemen. A román lány csak úgy előzmények nélkül beköltözik hozzá, se szó, se beszéd, ezt így hogy?

 

Mi a búbánatért van még mindig ez a katasztrofálisan béna végződés mindig, hogy a főhős maga vezet mindenkit a vágóhídra önként, pl. földalatti barlangokba, alagutakba, erdei tisztásokra, stb., amikor már úgyis tudja, mi a helyzet, és csöndes leszámolás is lehetne. Hát hihetetlen, hogy valaki már vagy 70 alkalommal játszotta ezt el, és még mindig kísérletet sem tesz, hogy újítson valami minimálisat!

 

Na mindegy, ez eléggé össze-vissza írás lett, de sajnos részről részre nem tudok menni a sztorin, mert egyszerűen nem tudok mit mondani róla. Olvasható volt, de kb. 1800 ft-ot kérhetnének el érte reálisan, akkor nem lenne (annyira) gáz.