Beöthy Zsigmond

 

 

MIATYÁNK

 

Atyánk ki vagy, hon istene,

Tekints le föllegid megűl

A népre, mely nem bír rokont

Ezernyi népeid közűl.

 

Magában áll, magában él,

Barátja, híve nincs neki;

Földét, melyen vendége sok,

Saját karával vívta ki.

 

De bár vendége sok nagyon,

Érette vért is ontna tán,

Csak nemzetegység forrna át

Az őket ápoló hazán.

 

Uram, királyok istene,

Népeknek atyja, nézz reánk;

Kegyelmedért könyörg a nép,

Érette esd magyar hazánk.

 

Legyen kegyelmed csillagunk

A sok viszás tanács között,

Melyekkel annyit harcolunk

A közjó s nemzetlét fölött.

 

Forrasszad egybe népeink

Nyelvét, irányát, szellemét,

Hogy a pártvész romangyala

E hont ne szaggathassa szét.

 

Övezz körűl a nemzeten

Igaz jogokból vasmezet,

S adj népe szenvedőinek

Munkájok után kenyeret.

 

S bocsásd meg multja bűneit,

Miként régóta bűnhödik,

Midőn nagysága eszközén

Küzd s fáradoz mind e napig.

 

Ne vidd kisértetek közé

Törvénytevőkben e hazát,

Hogy nép s ne osztályok fölé

Emeljék a közjog falát.

 

S hogy szűz reménye, ifjai,

Kik még most lángzó honfiak,

Az élet alkonyában is

Rendíthetetlen álljanak.

 

De a gonosztól mentsd meg őt,

Hogy rút viszály ne dúlja fel

Az egyetértés magvait,

Miket hű kéz fog hintni el.

 

Mert oh, tiéd a hatalom,

S te versz, te sujtasz népeket,

Kik gyáván s tétlen s hűtlenűl

Veszteglenek sorsuk felett.

 

 

1845. február