Benyó Judit

 

 

A NYÁR AROMÁJA

 

Hallom zsibongását a nyárnak,

fellibbenő szitakötők útját követem.

A szél is itt van, bohókásan játszadozik,

fácánkakas repül egymagában –

a nap büszkén áll a föld felett,

a szél megmozgatja a mindenséget

egy pipacs a mellemre száll,

mintha a legszebb csókot akarná feltámasztani!

Mezők élőlényei, vigasztaltok-e engem,

hársfák felé veszem utam,

a falu végén túl belezuhanok a gabonába –

kácsák hápognak valahol.

De jó itt, de jó itt, az országút mentén,

az anyaföldön megpihenni!

Végigsimítok egy búzaszálat,

ilyenkor csókolnám, jaj ilyenkor agyoncsókolnám

estére kelve a világot!

Takarj be búzatakaró,

rejts el és dédelgess;

hiszen most az öledben vagyok –

te nagy égboltozat, küldd rám vigasságodat!

Minek keseregjek?

Olyan tiszta vagyok,

mint eső után a fenyvesek.

Mint a hold fehérje olyan távoli

a nyár aromája,

madarak sietős repülése,

tücskök ciripelő muzsikája…

 

 

Az éjszaka mágusa, 1976 [20-21.]