trizs77 Creative Commons License 2014.11.16 0 0 414285

2014-2020:

 

Előzetes tervek szerint a vasúti nagyprojektek 800 kilométert érintenek, a teljes költség megközelíti a 1300 milliárd forintot - ismertette Tasó László. Kiemelte, hogy a korszerűsítés érinti a Rákostól Hatvanon és Miskolcon át Nyíregyházáig, a Kelenföldtől Százhalombattán, Pusztaszabolcson és Dombóváron át Gyékényesig tartó, továbbá a Biatorbágy és Tata, valamint a Debrecen és Püspökladány közötti szakaszokat. Folytatódik a dél-balatoni vonal felújítása a Szántód-Kőröshegy utáni részen is, újabb szakaszokon épül ki a GSM-R vasúti kommunikációs rendszer, még több korszerű elővárosi motorvonatot vásárolnak, akár 300 férőhelyeseket is.

 

Megújul a szolnoki és a szombathelyi állomás, létrejön a magas színvonalú kötöttpályás kapcsolat a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Nyugati Pályaudvar között. A városi-elővárosi nagyprojektek összesített beruházási értéke megközelíti majd a 330 milliárd forintot - hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette a helyi forgalmat is kiszolgáló elővárosi vasúti fejlesztéseket, a helyi és helyközi közlekedést összekapcsoló intermodális személyszállítási csomópontok fejlesztéseit.

 

Tasó László ismertette, hogy a váci és veresegyházi vasútfejlesztéseken túl egyebek mellett korszerűsítik a HÉV-et, fejlesztik Debrecen és Szeged agglomerációs vasútvonalait, létrehozzák több megyei jogú város vasúti és autóbuszos átszállási kapcsolatait, P+R parkolókat építenek, Budapesten felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvart.

 

http://profitline.hu/hircentrum/hir/322526/A-kozlekedesfejlesztes-a-gazdasagelenkitest-szolgalja