Nem szeretnék PALAS helyett válaszolni, csak arra hívnám fel a figyelmedet, hogy nézd meg a legnagyobb szentjeink (pl. a stigmatizált Pió atya) életét. Rendkívüli kegyelmeket kapott, ugyanakkor szenvedése és papi munkája révén nagyon sok lelket mentett meg (gyóntatás, szentmise, lelkivezetés, ima). A sátán végig keményen támadta. Pió atya és sok más szent is teljesen lemondott magáról, odaadta magát egészen elégő áldozatul más lelkekért. Tehát a sátán elleni harcot nem úgy kell elképzelni, hogy ha kapunk tőle egy pofont, akkor kétszer akkorát próbálunk visszaadni, hanem úgy, hogy a gonoszságra jósággal, az önzésre önfeláldozással, a büszkeségre alázattal, a gyűlöletre szeretettel, stb. válaszolunk. Tulajdonképpen harc helyett beszélhetünk engesztelő áldozatról is. Szentjeink élete tele volt önként vállalt és másokért felajánlott szenvedéssel, ami abszolút a krisztusi példát követi. Igazad van abban, hogy nagyon sok a hamis és tévútra vezető, magát egyháznak nevező szellemi irányzat. A sátán egész erdőt telepített az élet fája köré, hogy minél nehezebb legyen rátalálni (v.ö. "oszd meg és uralkodj"). Az egykor egységes kereszténység is sok ezer kisebb-nagyobb egyházból áll. Szóval, összefoglalva szerintem is folyik a harc a lelkekért, de ezt a harcot nem szabad és nem is lehet az emberi értelemben vett harcként elképzelni.