Hajnal Anna

Miattad, kedvesem

Fehér volt a bozót, csupa bársonypuha virággal,
parányi porzók aranyán élet és szín volt a nap
s a csend csupa dongás.
Itt méhek énekelték gyönyörű komoly daluk,
de amint közeledtem
árnyékom csenddel borította a tájat,
s zöldes homály nőtt mögöttem.

Riadtan futottam, elért,
bárhogy menekültem előle
egész a messze folyóig
s rám visszanézett belőle:
sodrás kapott el azóta,
nincs nyugtom sem földön sem égen
belőlem nő ki az árnyék
szívem csupa árny már régen -

régen, mióta te, kedvesem
elhagytál s futottál tőlem,
azóta szívemben lakik a halál
s árnyéka kihajol belőlem.