mousot
2014.11.04
|
|
0 0
35892
|
Szabó Magda
Ősz Ilyenkor már csak a felleg kövér meg az eső, mely bő kontyát kibontja ám apad a víz a rakpart kövén s a hegyek és fák sorvadnak naponta. Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt sovány a város, olyan egyszerű lett: nyurgább a kémény, horpaszak a házak hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb. A tömör levegő is lefogyott, keskeny hasít és hajlik, mint a penge a szenvedély nem tombol, csak morog vackot keres, megbúvik a szívekbe. A vidék is sovány. Diója csörren a mustja csorran, mégis ösztövér. Benned nézem magam már, mint tükörben s oly mindegy, én sovány vagyok, kövér. Köd birkózik az ideges szelekkel; meddő az írás. Mégse voltam meddő. Csörög a vers. A termésem kinek kell? Te gyűjtöd be s a kékszemű jövendő. Mit feleljek, ha megkérdez az ősz? Kopár a hegy, vetkőzik a faág. A visszhang sem volt sosem ismerős mért volna ismerős a némaság?
|
|